A grúzok Tatárt csodálták

1935-ben francia földön először kapott ki a magyar válogatott a Kékektől. Igaz, már korábban is kapott egy pofont a franciáktól, 1929-ben Budapesten kapott egy hármast. A francia profi futball akkor még csak néhány éve „született” meg, rengeteg magyar játékos játszott az első osztályban. Idővel közülük többen is bekerültek az ottani válogatottba – de 1935-ben, a magyarok ellen még senki sem játszott. nem úgy a szerbiai születésű Ivan Bek. Ő valamint a két gólt is szerző, egyébként genfi születésű Roger Courtois voltak a mezőny legjobbjai. A Pálinkás – Vágó, Bíró – Szalay, Szűcs (Turay), Lázár – Korányi II, Vincze, Sárosi, Cseh II, Titkos összeállítású magyar csapat fáradt és lassú alakulat benyomását keltette. ha már a franciaországi magyaroknál tartunk: a jobbszélső Korányi II Mátyás (és a még nála is híresebb, e találkozóról sérülése miatt hiányzó Korányi I Lajos) öccse, Korányi Dezső 1939 és 1942 között öt mérkőzésen öt gólt szerzett a francia válogatottban.

Öt év múlva már jobban sikerült a május 18-i mérkőzés. Az Üllői úton a Ginzery Dénes által irányított magyar válogatott 2:0-ra legyőzte a román csapatot. Alig néhány hónappal voltunk a II. bécsi döntés, Erdély visszacsatolása előtt. A román válogatottban két olyan futballista is pályára lépett, aki 1944-ben aztán a Nagyváradi AC színeiben magyar bajnoki címet nyert: Juhász Gusztáv és Sárvári-Spielmann Ferenc. Játszott még egy magyar, a korábban a Hungáriában is szerepelt Barátky Gyula. Fél évvel később, 1940. december elsején Sárvári és jó barátja, Bodola Gyula aztán bemutatkoztak a magyar válogatottban is. De vissza a májusi győzelemhez: a Csikós – Pákozdi, Sárosi III, Polgár – Király, Dudás – Kincses, Sárosi dr., Toldi, Harangozó, Gyetvai tizenegy két ferencvárosi, Sárosi György és Gyetvai László két perc alatt lőtt két góljával nyert. Még nem is telt el egészen két esztendő a párizsi vb-döntő óta, de mindössze ketten maradtak erre a meccsre a finalisták közül, Polgár Gyula és Sárosi doktor.

Ugorjunk 1963-ig előre az időben, egy újabb szép győzelem következik. A dánok akkor még nem jelentettek gondot, dacára annak, hogy csapatuk a római olimpia bronzmeccsén borsot tört a magyarok orra alá. De akkor még senki nem gondolta, hogy 1964-ben majd a két csapat az Európa-bajnokságon (Nemzetek Európa Kupája) kisdöntőt játszik egymás ellen. A Népstadionban a svédországi túráról vereséggel hazatért válogatott féltucat góllal vigasztalta meg a szurkolóit, sorrendben Göröcs János, Fenyvesi Máté doktor, Monostori Tivadar, Albert Flórián, Rákosi Gyula és Solymosi Ernő is a kapuba talált. S akár kétszer ennyi gólt is szerezhetett volna a csapat… Baróti Lajos együttesében a következők játszottak: Ilku – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Solymosi, Sipos – Sándor, Göröcs (Rákosi), Albert, Monostori, Fenyvesi dr. Sipos Ferenc ezen a találkozón sorozatban 57. alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, ez azóta is megdönthetetlen csúcs. (Átigazolása miatt aztán legközelebb 1964 áprilisában játszott.)

Szomorúbb emlék viszont az 1971-es május 19-i találkozó. A magyar csapat meglepő, 3-0-s vereséget szenvedett. A bolgárok Kolev, Petkov és Velicskov egy-egy góljával fájóan simán nyertek a Rothermel – Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász P. – Dunai III, Zámbó – Fazekas (Karsai), Kocsis L., Albert, Kozma (Nagy II) összeállítású csapat ellen. A mérkőzés után Hoffer József szövetségi kapitány, az MTI sportszerkesztőségének vezetője a lemondását is lediktálta a táviroda iroda gépszobájának. Az akkori sportsajtó szerint ez a vereség még az 1969-es, marseille-i, a csehszlovákok elleni vereségnél is nagyobb pofon volt. Aztán júliusban a már Illovszky Rudolf által dirigált válogatott Rio de Janeiróban 0-0-ra végzett a nyolc világbajnokkal felálló brazilok ellen.

Ezen a napon legutóbb 1979-ben lépett pályára a magyar A-válogatott, mégpedig Tbilisziben, a szovjetek ellen. Két évvel korábban ugyancsak a grúz fővárosban kikapott a magyar legénység, igaz, a hetvenes évek második felében négy meccsből csak azt az egyet veszítette el a korábbi mumus ellen.Ez volt a Dinamo Tbiliszi tündöklésének időszaka a szovjet futballban, a válogatottban öt grúz játékos is helyet kapott. A magyar válogatott újoncot avatott, először (s külföldre távozása miatt utoljára) védett a nemzeti tizenegyben az újpesti Tóth Zoltán. Bemutatkozásával futballtörténelmet írt, mivel korábban soha nem szerepelt olyan futballista a válogatottban, akinek az édesapja is válogatott volt (Tóth György). Jól védett, nagy része volt abban, hogy a csapat döntetlennel tért haza. Csesznokov gólja után Tatár György egyenlített, a diósgyőri támadó középpályás sorozatban a harmadik válogatott mérkőzésén szerzett gólt (Sőt, aztán a következőn, a csehszlovákok ellen is eredményes volt.) A második félidőben Pusztai László góljával vezetett Kovács Ferenc Tóth Z. – Török (Martos), Bálint, Kocsis I., Tóth J. – Kovács B. (Rab), Nyilasi, Tatár – Pusztai, Törőcsik, Magyar I. összeállítású együttes, ám az utolsó negyedórakezdetén Ramaz Sengelija döntetlenre mentette csapatának az Európa-bajnoki selejtezőt.