A magyar válogatott hivatalos történetének első hazai mérkőzése

1902. október. 12., 23:17   |    

A magyar válogatott hivatalos történetének első hazai mérkőzése

Három mérkőzést játszott a válogatott eddig április 5-én, mindhármat megnyerte, összesen 12:6-os gólaránnyal. Pedig az ellenfelek hasonló játékerőt képviseltek, mint a mi csapatunk.

A magyar válogatott hivatalos történetének első hazai mérkőzésére mindössze két játékos maradt az előző októberi, 5:0-s bécsi vereséget elszenvedők közül, a két fradista, Berán József és Koltai-Kolhanek József. Érdekes, hogy a tizenegy játékos (Sipos – Berán, Fehéry – Koltai, Kiss Gy., Gorszky – Braun, Károly, Niessner, Minder, Borbás) hét klubból verbuválódott. Ismét akadt egy olyan futballista, aki abban az évben nem szerepelt az első osztályban: Niessner Aladár, a csak nemzetközi meccseken szereplő műegyetemisták középcsatára. A Millenárison, 750 néző előtt – még egy érdekesség: a BTC-vel kétszeres bajnok, de akkor már a BEAC-ba igazolt Ordódy Béla vezette a találkozót – a vendégek Rezek révén jutottak vezetéshez a 9. percben, ám a 16. percben a magyar válogatott hivatalos történetének első gólját megszerezve Borbás Gáspár szépített. A 78. percben megszületett a győztes gól is: Minder Frigyes lőtte (2:1). A teljes képhez hozzátartozik, az MLSZ eredetileg az osztrákokat hívta erre a dátumra, ellenük jelölte ki a Sipos – Berán, Reiner – Gorszky, Skrabák, Bayer – Niessner, Róka, Buda, Minder, Borbás kezdőcsapatot még március 7-én. Négy hét alatt megváltozott az ellenfél, s öt helyen az összeállítás. Végül egy a két legjobb prágai klub, a Slavia és a DFC játékosai nélkül érkezett kombináltat győzött le csapatunk, nagy nehezen. A csehek, miként korábban évtizedeken át a csehszlovákok, nem is tekintik ezt a találkozót a két ország közötti hivatalos mérkőzésnek. (Érdekes volt az előmérkőzés: az első osztályú klubok második csapatainak játékosaiból összeállított válogatott a másodosztály kombináltjával.)


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS