A magyar válogatott legyőzte a világbajnokot

Várhidi Péter csapata a második félidő elején hátrányba került, de alig negyed óra alatt fordítani tudott. A magyar válogatott olyan bravúrra volt képes, amilyenre 107 éves történetében korábban csak kétszer, az 1954-es és az 1966-os világbajnokságon: legyőzte az aktuális világbajnokot. Várhidi Péter válogatottja 42 éves negatív sorozatot tört meg: nyerni tudott ismét az olaszok ellen. Erre az eredményre - függetlenül attól, hogy csak barátságos mérkőzésen született - az egész világon felkapták a fejüket a futballszurkolók.

A szövetségi kapitány bátran letette a voksot a támadójáték mellett. Vass Ádám személyében csak egy védekező középpályást állított a csapatba, s a már korábban megadott kilenc játékos (Fülöp, Szélesi, Vaskó, Juhász, Vanczák, Gera, Hajnal, Dzsudzsák, Priskin) és a 19 éves, nyáron az olasz B ligás Bresciához igazolt középpályás mellé inkább a támadásokhoz értő középpályás, Tőzsér Dániel került. A magyar válogatott felállása, így is nagyjából hasonlított az olaszok által is favorizált, 4-2-3-1-hez.

Priskin Tamás volt az egyedüli csatár, mögötte Gera, Hajnal és Dzsudzsák játszott, kicsit hátrább Tőzsér, még hátrább Vass. Az első félidőben kiválóan bevált ez a hadrend. Jól kezdett a magyar csapat, bátran, lendületesen. Az egész 45 perces periódust figyelembe véve Vass Ádám és Dzsudzsák Balázs volt a magyarok két legjobbja. Az akkor még debreceni játékos ezúttal szélsőszerűen rohamozott, kihasználta, hogy a Milan védője, Massimo Oddo nincsen éppen csúcsformában. Beadásai veszélyt jelentetek Buffon kapuja előtt - kár, hogy Priskin és Hajnal nem voltak határozottabbak. Gera beadása után Vaskó Tamás jó helyzetből az olasz kapus kezébe fejelte a labdát. Az olaszok a félidő középső szakaszában játszottak a legjobban, elsősorban a remek képzettségű, s feltűnően labdabiztos Pirlo érdeméből. Luca Toni lesről talált a magyar kapuba, Alessandro Del Piero mindössze egyetlen távoli lövéssel jelezte ittlétét. 

A második félidőre Roberto Donadoni alaposan felforgatta a csapatát, miközben Várhidi Péter, ügyelve az eredményre, ekkor még nem változtatott. Kevéssel az újrakezdés után a magyar kapuba került a labda: Di Natale szinte reflexszerűen beleért Aquilani labdájába, a labda alig vánszorgott ugyan el a hálóig - de vezettek az olaszok. Sokan tartottak akkor attól, hogy a gól után összezuhan az addig tartással játszó magyar csapat, s nem tud fordítani. Várhidi azonban cserélt, s jókat cserélt: Filkor Attila beállítása különösen telitalálatnak bizonyult. A második játékrész első negyedórájának végén (Gera szólója után) Leandro még, tiszta helyzetből, Buffonba lőtte a labdát, ám alig egy perccel később Juhász Roland gyönyörű gólt lőtt Vaskó lefejelt labdájából. Az Anderlecht védője háromnegyed évvel korábban a BL-ben a Milannak is gólt lőtt.

Néhány perccel később pedig már vezetett a magyar válogatott a világbajnok ellen: Filkor ívelt labdájával Priskin Tamás Fabio Cannavaro mellett, az alapvonal közelében, betört a tizenhatoson belülre. A világ legjobb játékosa nem tudta feltartóztatni, a földre vitte - Mejuto González büntetőt ítélt.

A tizenegyest Gera Zoltán higgadtan, a balra mozduló Buffon mellett, a jobb sarokba lőtte, aztán már következhetett is a híres Gera-szaltó. A magyar csapat előnybe került a világbajnok ellen!

S még nem volt vége a gálaelőadásnak: Filkor Attila újabb ívelésére Gera Zoltán startolt, erőszakosan ütközve, megtartotta a labdát a kissé könnyen, sőt nagyképűen keresztező Fabio Cannavaro ellen, okosan középre passzolt, s az érkező Feczesin Róbert góllal üzent bresciai munkaadóinak: „Uraim, engem vettek meg a nyáron!”

A hátralévő percek folyamatos ünnepléssel teltek, a magyar válogatott nagyszerű győzelmet aratott. De hogyan kellett értékelnünk ezt a sikert? Roberto Donadoni szerint a magyar válogatott fizikailag múlta felül a játékosait - ez igaz, s erre csak részben magyarázat, hogy a Serie A csak a következő hétvégén rajtolt. Az is nyilvánvaló volt, hogy a motiváltabb csapat nyerte meg ezt a találkozót, az, amelyiknek fontosabb volt ez a 90 perc. Az olaszok az első félidőben kényelmesen játszottak, aztán találtak egy gólt, s még inkább azt hitték, félgőzzel is nyernek. Rosszul számítottak.