A magyarok a labdarúgás magas művészetét mutatták be
Javuló hangulat uralkodott a magyar olimpiai küldöttség soraiban 1952. július 24-én este. Ehhez alaposan hozzájárultak a futballisták is.
Minden, a sport iránt felületesen érdeklődő is tudja, hogy eddigi kiemelkedően legeredményesebb olimpiai szereplésünk helyszíne Helsinki, éve pedig 1952. Az azonban talán kevésbé ismert tény, hogy nehezen lendült bele a magyar csapat. Az ötödik napon született az első magyar aranyérem, igaz, utána rögtön még egy, Korondi Margit győzött felemáskorláton, majd egy másik kiváló tornásznő, Keleti Ágnes talajon. A következő napon, július 24-én már három aranyéremnél jártak – a végül a nemzetek éremtáblázatán a harmadik helyen záró – magyarok, miután Csermák József a mezőnyben egyedüliként 60 méter fölé jutva, megnyerte a kalapácsvetést. S az egyre jobb hangulatot csak fokozta, hogy a futballisták már a harmadik mérkőzésüket nyerték meg. A románok selejtezőbeli, az olaszok nyolcaddöntőbeli legyűrése után a törökök sem tudták megállítani az Aranycsapatot. A Squadra Azzurra 3:0-s legyőzése szoros meccsnek számított a törökök elleni 7:1-hez képest.
Az olaszok elleni mérkőzéshez képest Sebes Gusztáv szövetségi kapitány – akinek a tornán edzőként Kalmár Jenő, a Bp. Honvéd mestere segített – egyetlen helyen változtatott, Hidegkuti Nándor helyére az igazi balszélsőt, Czibor Zoltánt állította a csapatba. Középen Palotás Péter, a jobbszélen Csordás Lajos megőrizte a helyét. A tizenegy így festett: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Csordás, Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor. A törököket valamelyest ismerte, feltérképezte a magyar csapat edzői stábja, elsősorban a kint, Törökországban dolgozó honfitársak segítésével. Molnár Ignác korábbi magyar szövetségi edző korábban, Székely László akkoriban is a Fenerbahçe edzője volt, s egyébként mindketten még később is több ízben dirigálták a sárga-kék alakulatot.
A mérkőzés lefolyása egyszerű volt: a magyarok futballoztak és gólokat rúgtak, a törökök keresték a labdát, s gyakorolták a középkezdést. Különösen a második félidőre vált nyomasztóvá a fölény, az elsőben még 'csak' Palotás Péter (18. perc) és Kocsis Sándor (22. perc) szerzett egy-egy gólt. Utána ellenben Lantos Mihály (48. perc), Puskás Ferenc (64. perc), Bozsik József (70. perc), majd újra Kocsis (72. perc), és végül Puskás (90. perc) vette be Erdoğan Akın kapuját. A törökök a 67. percben Macit Gürdal révén szépítettek.
A török lapok ünnepelték a magyar válogatottat, s szánakoztak a sajátjukon a mérkőzés másnapján. A Zafer például így írt: 'Azok a magyarok, akik 7:1-re legyőzték a csapatunkat, a világ legjobbjai közé tartoznak. A labdarúgás magas művészetét mutatták be. Sokat tanultunk a mérkőzésen. A magyarok az első számú esélyesei az olimpiai labdarúgó-tornának.' A Hürryet így értékelt: 'Igen sajnálatos, de ezen a mérkőzésen, amelyen kikaptunk a magyaroktól, megnevettettük a közönséget. A magyarok csak könnyű edzésjátékot folytattak velünk szemben. Macska-egér harc volt a mérkőzés, amelyen a közönség jókat derült.'
A kotkai találkozón aratott győzelemmel a magyar válogatott bejutott az elődöntőbe, ahol a címvédő svéd legénység várt rá.