A norvégok nem jelentettek akadályt

1963. október. 27., 19:35   |    

A norvégok nem jelentettek akadályt

Három mérkőzés, három győzelem a magyar válogatott eddigi mérlege október 27-én. Két egygólos győzelem közé ékelődik egy fölényes diadal.

1963-ban 70 000 néző előtt verte meg a magyar csapat az osztrákokat. Az első harminc percben remekelt Baróti Lajos együttese. Albert Flórián (Fenyvesi Máté beadásából) már a 15. percben vezetést szerzett, majd Sándor Károly (két csel után éles szögből) kettőre növelte a gólok számát. A vendégek a 79. percben szépítettek Viehböck találatával – de a győzelem nem forgott veszélyben. 1963-ra visszagondolva talán meglepő, de tízezer osztrák szurkoló jött el Budapestre a mérkőzésre. A magyar csapat összeállítása a következő volt: Szentmihályi – Mátrai, Mészöly, Ihász – Nagy, Solymosi – Sándor, Rákosi, Albert, Bene, Fenyvesi dr.

1971-ben Eb-selejtezőn fogadta a magyar válogatott a norvégokat. Jó passzban volt az Illovszky Rudolf által irányított gárda, a brazilok elleni, riói döntetlen után legyőzte a jugoszlávokat, a bolgárokat és a franciákat is. A norvégok elleni győzelem biztosította a magyar csapat továbbjutását az Eb legjobb nyolc válogatottja között. A Géczi – Noskó, Páncsics, Vidáts, Juhász P. – Juhász I., Szűcs – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó összetételű alakulatban az újpesti csatársor remekelt, Bene Ferenc, Dunai Antal és újra Bene Ferenc révén a szünetig már 3:0-ra alakult az állás. A második félidőben Szűcs Lajos állította be a végeredményt. Bene maximalizmusára jellemző volt, hogy a találkozó után nem a két gólját és a győzelmet ünnepelte, hanem azon kesergett, hogy a kiválóan védő Karlsen kivédte a tizenegyesét. A vége 4:0.

1993-ban világbajnoki selejtezőt játszott a csapat az Üllői úton. Nagy túlzás lenne azt állítani, hogy jól játszott, de Détári Lajos góljával 1-0-ra nyert a luxemburgiak ellen. Verebes József kapitányi korszakának ez volt az első, s egyben az utolsó győzelme is. A Mágus a Végh – Bánfi – Lipcsei, Kuttor – Mracskó, Détári, Bordás – Csertői, Füle (Orosz), Klausz, Vincze I. (Puglits) csapatot szerepeltette. Mracskó Mihály és Füle Antal először, Kuttor Attila, Csertői Aurél, Klausz László és Puglits Gábor másodszor játszott a nemzeti tizenegyben.


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS