Az Aranycsapat hattyúdala

Az első október 14-i mérkőzés hőse Kocsis Sándor volt, aki két góljával szinte egymaga megnyerte a csehszlovákok elleni mérkőzést Vitkovicében. Sebes Gusztáv, a régi MTK-s a Bp. Bástya játékosaira építette a csapatot, akkor épen így hívták az egyesületet. A Henni – Kovács II, Börzsey, Lantos – Kovács I., Bozsik – Sándor, Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor (Hidegkuti) összeállítású csapatban hét „MTK-s” mellett Henni Géza (Bp. Dózsa), Czibor Zoltán (Csepel) és a Bp. Honvéd triója (Bozsik József, Kocsis Sándor és Puskás Ferenc) szerepelt. A 87. percben még 1-1-re állt a meccs, amikor jött és döntött Kocsis.

1956 őszén a magyar válogatott három mérkőzést is megnyert sorozatban idegenben (Belgrádban, Moszkvában és Párizsban), majd a negyediken Bécsben lépett pályára. Senki sem tudta még akkor, hogy ez lesz az Aranycsapat búcsúfellépése, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán utoljára játszik a nemzeti tizenegyben. Ez a meccs is győzelmet hozott: Puskás Ferenc a 27., Sándor Károly a 65. percben szerzett gólt. Bukovi Márton a következő összeállításban szerepeltette a társaságot: Grosics – Kárpáti, Börzsey, Kotász – Bozsik, Berendy – Sándor, Kocsis, Hidegkuti (Machos, 21.), Puskás, Czibor. Körülbelül ezer magyar szurkoló szeme láttára, akiket nem csak a győzelem kápráztatott el, hanem a körítés is: körülbelül 12 000 személygépkocsi parkolt a stadion körüli utcákban, a meccs előtt helikopter körözött, különböző termékeket reklámozva. A magyar csapat játéka mellett elsősorban ezek jelentettek témát a magyarok között, tetézve a jóslásokkal, vajon győz-e sorozatban hatodszor is a reneszánszát élő Aranycsapat az október 28-ra kiírt, a svédek elleni budapesti mérkőzésen. Azt azonban elsodorta a forradalom szele. Mint ahogy messzire repítette az Aranycsapat néhány kulcsjátékosát is. Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán távozásával, illetve ezzel a meccsel lezárult egy korszak, a magyar labdarúgás legsikeresebb korszaka. A csapat, amelyből közben Aranycsapat lett, az 1950. június 4-i, a lengyelek elleni Varsóban 5:2-re megnyert mérkőzéssel kezdődően 1956. október 14-ig 64 mérkőzést játszott. A klasszikus tizenegy tagjai közül Grosics Gyula 40, Buzánszky Jenő 49, Lóránt Gyula 30, Lantos Mihály 50, Bozsik József 60, a berni vb-döntővel a válogatottól elbúcsúzó Zakariás József 24, Budai II László 22, Kocsis Sándor 59, Hidegkuti Nándor 50, Puskás Ferenc 59, Czibor Zoltán 40 mérkőzésen szerepelt ebben a periódusban.

1962-ben a jugoszláv csapat 31 év után győzött ismét a magyarok ellen, ráadásul először Budapesten. A mérkőzés mégsem erről maradt elsősorban emlékezetes, hanem hogy az első négy percben Grosics Gyula állt a kapuban, majd átadta a helyét Szentmihályi Antalnak. A Fekete Párduc ekkor szerepelt utoljára a válogatottban. A Grosics (Szentmihályi) – Mátrai, Mészöly, Sóvári – Solymosi, Sipos – Bene, Göröcs, Machos, Rákosi (Farkas), Fenyvesi dr. összeállítású csapat 1-0-ra elveszítette a mérkőzést, az egyetlen gólt a 70. percben Galics lőtte. Egy nagyszerű karrier lezárult ezen a találkozón, de egy másik (legalábbis a nemzetközi porondon) ekkor kezdődött: a még nem is egészen 18 éves Bene Ferenc bemutatkozott a nemzeti tizenegyben.

Mészöly Kálmán a jugoszlávok ellen középhátvédet játszott, majd a következő október 14-i válogatott mérkőzésen, 1981-ben már ő volt a szövetségi kapitány. Szép sikert hozott a svájciak elleni világbajnoki selejtező: a Mészáros – Szántó, Kerekes A., Garaba, Tóth J. – Sallai, Nyilasi, Müller – Fazekas, Törőcsik, Kiss L. (Kerekes Gy.) összeállítású legénység Nyilasi Tibor két, Fazekas László egy góljával simán, 3-0-ra nyert.

1987-ben Garami József két vesztes idegenbeli mérkőzés (Glasgow, Varsó) után megnyerte első hazai válogatott mérkőzését szövetségi kapitányként. Váratlanul simán, 3-0-ra nyert a csapata a görögök ellen, úgy, hogy a végeredmény már az első negyedóra végére kialakult Détári Lajos, Bognár György és Mészáros Ferenc góljával. A Disztl P. – Garaba, Toma, Péter – Sallai, Herédi, Détári, Bognár Gy. – Mészáros, Kiprich, Hajszán (Kovács K.) összeállítású csapat megtört egy rossz hagyományt: az akkor még az európai elittől messze járó görög válogatott az előző öt mérkőzésén veretlen maradt a magyarok ellen. Más kérdés, hogy e győzelem önmagában nem sokat segített, a válogatott csak a harmadik helyen zárta az Eb-selejtező csoportot.

1998-ban ismét Eb-selejtezőt játszott ezen a napon a válogatott, méghozzá a románok ellen. Bicskei Bertalan válogatottja egy hazai vereség (a portugálok ellen 1-4), majd egy idegenbeli győzelem (az azeriek ellen 4-0) után ismét a Népstadionban játszott, s ismét nem tudott nyerni. A teljes képhez tartozik, hogy a román futball akkor a miénk előtt járt, 1994-ben vb-negyeddöntős, 1996-ban Eb-résztvevő a 16-os döntőben, 1998-ban pedig vb-nyolcaddöntős volt a válogatottjuk, amely aztán kijutott a 2000-es Európa-bajnokságra, s ott is negyeddöntős lett. A fentiekhez képest a hazai 1-1 nem is számított lebecsülendő eredménynek, még ha a minimálisra is csökkentette már a selejtezők első félévében a továbbjutási reményeket. A Király – Fehér Cs., Sebők V., Hrutka, Mátyus – Pisont, Dárdai, Illés – Egressy (Lisztes) Fehér M. (Hámori), Hamar (Tóth N.) összeállításban szereplő csapatban Bicskei elsősorban a csatárokkal lehetett elégedetlen, a 70. és a 80. perc között a kezdő tizenegy mindhárom támadóját lecserélte. Magyar szempontból a mérkőzés legemlékezetesebb pillanata a Moldovan az 51. percben szerzett találatát kiegyenlítő, óriási Hrutka-gól volt a 86. percben. Az akkor a német Kaiserslautern alkalmazásában álló beállós – hasonlóan az az év májusi, litvánok elleni találkozóhoz – körülbelül 20 méterről, jobbal, a bal felső sarokba csavarta a labdát.

2009-ben, Erwin Koeman kapitány utolsó tétmérkőzésén a magyar válogatott 1-0-ra nyert Koppenhágában a dánok ellen. A meccs előtt már biztossá vált, hogy a házigazdák csoportelsőként kijutottak a dél-afrikai világbajnokságra. Morten Olsen így sem pihentette legjobbjait, Agger, Rommedahl, Tomasson és Bendtner is kezdett Koppenhágában, ahol 40 ezren gyűltek össze, hogy nemzeti csapatukat ünnepeljék. A dán játékosok pedig úgy gondolták, azzal szolgálják ki lelkes közönségüket, ha utolsó meccsüket is megnyerik, ezért az első perctől rohamozni kezdtek, több nagy helyzetük volt, köszönhetően a magyar védők bizonytalanságának, de Babos Gábor nagyokat védett. A dánok mezőnyfölényben voltak, a 35. percben mégis Erwin Koeman együttese szerzett vezetést: Rudolf kiugratta volna Buzsákyt, de a labda végül egy hazai védőről pattant a magyar irányítóhoz, aki 12 méterről a hálóba lőtt. A vezetés birtokában a magyar válogatott is bátrabban futballozott, jobban megtartották a labdát középpályásaink. Az állás végül nem változott, a magyar válogatott megnyerte utolsó csoportmeccsét, és 2003 után először (az 1986-os mexikói világbajnokság óta másodszor) győzött tétmérkőzésen olyan együttes ellen, amely kijutott az aktuális nemzetközi tornára. A Koppenhágában a Babos – Bodnár, Vanczák, Juhász, Halmosi – Tóth B. – Dzsudzsák (Priskin, 90.), Varga, Buzsáky (Huszti, 77.) – Torghelle, Rudolf (Vadócz, 87.) összeállításban szereplő magyar válogatott végül a negyedik helyen végzett a csoportjában.