Az Aranycsapat reneszánsza

Az Aranycsapat szekere kátyúba jutott 1956-ban. A korábban szinte legyőzhetetlen csapat kikapott a törököktől, a csehszlovákoktól, a belgáktól, áprilisban Budapesten csak döntetlent játszott a jugoszlávokkal, júniusban nem tudta legyőzni a portugálokat. Sebes Gusztávot a lisszaboni 2:2 után Bukovi Márton váltotta, aki győzelemmel mutatkozott be júliusban, a lengyelek ellen. Az igazi erőpróbának azonban a jugoszlávok elleni, belgrádi Európa Kupa-mérkőzés ígérkezett. A sportsajtó egy része szinte már eltemette az Aranycsapatot, a másik része viszont azt tanácsolta Bukovinak, nyúljon vissza a régiekhez.

A szurkolók is megosztottak voltak. A Képes Sportban megjelent karikatúrán a nagyszerű Szepes Béla le is rajzolta az egyik véleményt, Bukovinak ajánlva a jugoszlávok elleni meccsre olyan kipróbált fiúkat, mint Lóránt, a korábbi pályaedző Mándi és Schlosser, aki a rajzhoz gondolt poén szerint ugyan már élemedett korban volt ugyan, de remek formában végezte el korábban a kezdőrúgást nem egészen egy évvel korábban, a 100. magyar–osztrákon. A mérkőzés előtti héten a keddenként megjelenő barna sporthetilap arról számolt be a futballbajnokság őszi idényének rajtja után, hogy 'visszaesett a színvonal'. Kéri László azt írta a KS-ben: 'Az elmúlt hetekben látott bajnoki mérkőzések és a válogatott csapat edzőmérkőzései egyáltalán nem keltettek bennünk győzelmi reményeket…'

Az utazó játékosok is szerények voltak. Az akkor már napok híján 35 éves Börzsei János, több mint hároméves szünet után került vissza a nemzeti csapatba. Ő mondta: 'Szeretnénk bebizonyítani, hogy öregnek tartott csapatunk képes arra, hogy visszaszerezze a magyar labdarúgósport jó hírnevét.' Puskás Ferenc hozzátette: 'Szeretnénk úgy játszani, ahogyan már régen láttak bennünket'. A két rutinos játékos gondolataira rímelt a szövetségi kapitány két mondata: 'Magyarok, jugoszlávok is kérdezték tőlem, miért öregeket válogattam. Mindenkinek azt mondtam, a legjobb formában lévő játékosokból állítottuk össze a csapatot.'

Bukovi Márton az Aranycsapat csatársorára épített, a Jugoszláv Néphadsereg stadionjában a Sándor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor ötöst küldte pályára. (A 67. percben Kocsist Machos Ferenc váltotta.) A népszerű Csikar jobb játékos volt, mint Budai II, ráadásul Bukovi egyik kedvence, nagyjából akkoriban kezdődött a nemzeti tizenegyben 'igazi' pályafutása. A kapuba közel kétéves szünet után visszakerült Grosics Gyula, a védelmet Kárpáti Béla, Börzsey János és Kotász Antal alkotta. Bozsik József mellett az akkor már a Vörös Lobogóban sem szereplő, a világbajnoki döntő elveszítése óta egyébként sem válogatott Zakariás József 'helyén' Berendy Pál, a Vasas az emberfogásban különösen jártas balfedezete játszott.

A JNA-stadionban 65 000 néző előtt játszott a mérkőzést, a vendéglátók szerint 200 000 jegyigénylő volt a meccsre. Sajnálhatta, aki lemaradt, mert igazi futballélményt kaptak a nézők. A magyar válogatott az esztendő addigi legjobb produkciójával rukkolt ki az Európa Kupa-mérkőzésen. A tudósítások szerint '… a 75. válogatottságát ünneplő Bozsik régi fényében csillogott, Grosics mesteri védései, Puskás mértani pontosságú labdái, káprázatos gólja, Sándor gyorsasága gyakran ragadtatta tapsra a jugoszláv közönséget.' A válogatott Czibor Zoltán góljával az ötödik percben vezetést szerzett, ezt Petkovics a hetedik percben kiegyenlítette. Kocsis Sándor a 26. percben ballal 'kapufás' gólt rúgott, ezzel pedig már vezetett a magyar csapat. Puskás Ferenc a 66. percben beállította a végeredményt.

A kor tanúi még nem tudták, hiába reménykednek abban, hogy még 'hosszú életű' lesz az Aranycsapat. A reneszánsz csak további három, igaz, gyönyörű emlékű mérkőzésen át tartott.