Az eddigi legnagyobb vereség a svájciaktól

1931. április. 12., 18:02   |    

Az eddigi legnagyobb vereség a svájciaktól

Hat esztendővel később, ugyanezen a napon, ismét a svájciakkal játszott a magyar válogatott, ezúttal Zürichben.

Hat esztendővel később, ugyanezen a napon, ismét a svájciakkal játszott a magyar válogatott, ezúttal Zürichben. A találkozó csúfos kudarcot, 6:2-es svájci sikert hozott. Sem addig, sem azóta nem kapott ki a magyar válogatott négy góllal a svájciaktól. Ugyanakkor mintha Zürich lett volna az elátkozott helyszín: addig más svájci városban csak egyszer kapott ki a magyar csapat a házigazdáktól, Zürichben ellenben mindig, már harmadszor. (Egyébként mindmáig kilencszer nyert a svájci válogatott a magyarok ellen, ebből hatszor Zürichben, egyszer-egyszer pedig Bernben, Budapesten és Limasszolban.) Az esztendő első hivatalos válogatott mérkőzésén a magyar együttes nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, talán csak a két gólt szerző Cseh II László nyújtott elfogadható produkciót. A svájciaknál különösen a mesterhármast elérő center, Leopold „Poldi” Kielholz, valamint a régi ismerős, a francia FC Sochaux együtteséből beválogatott, az idény végén francia gólkirályi címet nyert André „Trello” Abegglen remekelt. Utóbbi „csak” két gólt lőtt, de pazarul kiszolgálta a társait is. A magyar csapat az alábbi összeállításban szerepelt: Hóri – Polgár, Sternberg – Palotás, Sárosi I, Lázár – Rökk, Vincze, Avar, Cseh II, Titkos.


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS