Az MTK ötven éve KEK-döntőt játszott

1963. május. 15., 13:33   |    

Az MTK ötven éve KEK-döntőt játszott

Éppen ma ötven éve, hogy valóban döntő kupafináléban szerepelhetett egy magyar csapat az évtizedeken keresztül meghatározó három sorozat (BEK, KEK és VVK, későbbi nevein EVK, UEFA-kupa) egyikében. Az MTK csak megismételt mérkőzésen kapott ki a KEK 1964-es fináléjában a lisszaboni Sportingtól.

A Kupagyőztesek Európa-kupája 1963–1964-es, sorszám szerint negyedik kiírásában – negyedszer sem a kupagyőztes képviselte Magyarországot. Az ok meglehetősen prózai: nem volt kupaküzdelem. Az MLSZ az 1955–56-os, de csak 1958-ban befejezett MNK után öt esztendeig nem írta ki a kupaküzdelmet, csak 1964-ben játszhattak újra a csapatok a serlegért. A hagyományokhoz híven a szövetség a bajnoki ezüstérmest, az MTK-t nevezte a kupagyőztesek vetélkedőjére, ám nevezhette volna akár kupagyőztesként. Persze nem a nem létező MNK, hanem a nagyon is létező KK védőjeként! 1963 nyarán ugyanis a Közép-európai Kupa magyar–magyar fináléjában a kék-fehérek két szoros meccsen diadalmaskodtak a Vasas fölött, s ezzel megszerezték a patinás trófeát. A KK-győztes együttes egyetlen lényeges igazolással – Halápi érkezett a Dózsától – vágott neki az 1963-64-es KEK-küzdelemsorozatnak.

Az első ellenfél, a Szlavia Szófia a vártnál nehezebb akadályt jelentett. (Ne feledjük, alig több mint egy évvel azelőtt a magyar válogatott 6:1-re verte a bolgárt a chilei vb-n és a Szlavia legfeljebb csak harmadhegedűsnek számított akkoriban a hadseregcsapat CDNA és a „belügyes” Levszki mögött.) A hazai 1:0 után csak keservesen sikerült 0:1-ről egyenlíteni Szófiában, az ügyeletes MTK-gólzsák, Kuti találatával. Pedig mindkét találkozón szerepelt a legenda, Sándor „Csikar”, aki ugyan korábban jó néhányszor bejelentette a visszavonulását, de mindig maradt – most éppen a KEK-szereplés kedvéért.

A második fordulóban újabb „keleti” ellenfél, a hajtós, rakkolós, szívós futballt játszó Motor Zwickau került a kék-fehérek útjába. Az idegenbeli találkozón, zuhogó esőben, rossz talajon a Kovalik – Keszei, Danszky, Jenei összetételű állandó közvetlen védelem (mind a 11 KEK-meccsen játszottak valamennyien!) volt a főszereplő, négyüknek köszönhető, hogy csak minimális, 1:0-s vereséget szenvedett a csapat. A hátrányt a november 30-i visszavágón, rugdosós, nagyon kemény – összesen 72 (!) szabadrúgást ítélt Skorics játékvezető – meccsen a 60. percben sikerült ledolgozni, 11-esből, Kovács III Ferenc, a Videoton mostani tiszteletbeli elnöke révén. Aztán egy kiállítás (Franz) és egy bravúros Bödör-villanás a 71. percben, s a kitűnően játszó Nagy István irányította, végig támadó kék-fehér együttes bejutott a negyeddöntőbe.

A nyolc között már az évváltást követően viaskodtak a csapatok. A sorsolás szeszélye folytán az MTK elkerülte ugyan a címvédőt elbúcsúztató Manchester Unitedet, a Celticet, a Hamburgot, a Sportingot, de a Fenerbahçe sem ígérkezett könnyű falatnak. Különösen azután nem, hogy ugyanezen év BEK-küzdelmeiben a török bajnok Galatasaray valósággal kiütötte Isztambulban a magyar bajnok FTC-t… Az MTK még a bajnoki rajt előtt, február végén fogadta a Fenert, vadonatúj jobb- (Török, Laczkó) és balszárnnyal (Halápi, Bödör). A vezető gól igen furcsa körülmények közt született, jó későn, a 77. percben. Bödör ugyan betalált a török kapuba, de az akció folyamán Ismail felvágta Vasast, Babauczek osztrák játékvezető pedig nem az előnyszabályra szavazott… A büntetőt Kovács III ugyan Hazim kezére lőtte, ahonnan a lécre pattant, a kapus azonban a lövés előtt elmozdult, s az osztrák újra rúgatta a 11-est, a reklamáló Serefet pedig kiállította. A megismételt 11-est aztán az „eredeti” sértett, Vasas kíméletlenül bevágta. A törökök összeomlottak, négy percre rá Bödör tette biztossá a győzelmet.

A visszavágón a mintegy 40 ezer „üvöltő dervis” keltette pokoli hangulatban aztán csaknem kiesett a magyar gárda. Ogün korai vezetése után a 66. percben Kovalik elképesztő potyagólt szedett be, s negyedórával a vége előtt újra Ogün már előnyhöz is juttatta a Fenert. Mikor azonban már minden veszni látszott, a 80. percben Bödör látványos fejessel visszahozta a reményt.

Az idegenben szerzett több gól akkor még nem számított, a döntés a harmadik meccsre maradt, amelyet Frankfurt helyett végül Rómában vívtak a küzdő felek. Sándor újabb kényszerű távollétében egyetlen gól döntött, de az legalább akkora „lepke” volt, mint Isztambulban Kovaliké, csak éppen most Hazim lett a szenvedő alany. A török kapus kiejtette Bödör nem túl erős lövését, Kuti ott termett és labdástul beesett a kapuba. S mivel mindez 4 perccel a lefújás előtt történt, el is döntötte az elődöntőbe kerülés sorsát.

A finálé előtti utolsó akadályt talán még az eddigieknél is nehezebben vette a két találkozó közt edzőt cserélő MTK. A Parkhead ötvenezres közönsége ugyanis a glasgow-i 3:0 után már-már biztos továbbjutóként ünnepelte a hazaiakat. A kis vörös kedvenc, Jimmy Johnstone egy, majd Steve Chalmers két gólja után valóban úgy festett, nem sok keresnivalója van a kék-fehéreknek a budapesti visszavágón. Ma már nehéz megmondani – a korabeli szűkszavú sajtóforrásokból kihámozni pedig szinte lehetetlen – , hogy a nagyarányú glasgow-i vereség vagy a szintén nem dicséretes bajnoki menetelés miatt menesztették a klubvezetők Kovács Imrét – mindenesetre a visszavágón, április 29-én már a nem sokkal korábban még bolgár szövetségi kapitány Volentik Béla ült a kispadon.

S ez az április 29. talán a kék-fehérek európai kupatörténelmének legfényesebb dátuma azóta is! Kovács III, Laczkó és Sándor is pályára léphetett (egyikük sem játszott Glasgow-ban…), ám az első félidőben a 12. percben éles szögből lőtt Kuti-gól önmagában nem sok reménykedésre adott okot. A második játékrészben aztán káprázatos 45 percet, valódi futballshow-t mutatott be az MTK. A nagyszerű Sándor és Kuti vezérletével pazar akciók egész sorát vezette, valósággal szétzilálta a zöld-fehérek három évre rá BEK-győztes védelmét! (A Celtic játékerejére mi sem jellemzőbb, mint hogy a későbbi BEK-győztesek közül nyolcan léptek pályára az MTK ellen 1964 áprilisában!)

Vasas lőtte büntetőből a másodikat, Sándor a 62. percben tökéletesen egalizálta az összesített állást, s ekkor már nem volt megállás. A 82. percben „Nagy kitűnő labdát adott Kuti elé, aki fordulásból, kapásból ritkán látható nagy gólt lőtt. A labda a léc éléről pattant a gólvonal mögé” – tudósított az akkori Népsport. Még maga a gólszerző is elismerte, hogy az Oscar-díjas mozdulat legalább annyira ösztönszerű volt, mint tudatos. A 15 ezres, felhevült szurkolósereg vastapssal kísérte a kék-fehérek utolsó perceit, ünnepelve a magyar labdarúgás első európai kupadöntősét.

A fináléban aztán több fordulat – MTK-szemszögből 1:0, majd 1:2, aztán 3:2, s végül 3:3 – után először a kupahistóriában hosszabbítani, majd másodszor ismételni kellett. A négy későbbi vb-bronzérmessel felálló – az ötödik, Hilário sérülés miatt nem játszhatott a két belgiumi fináléban – lisszaboni Sporting csak nagy szerencsével – a mi szemünkkel nézve: ritka balszerencsés szituáció után – tudott felülkerekedni. A szintén válogatott, két évre rá szintén vb-bronzos João Morais szögletének a 21. percben Kovalik aláfutott, egy kicsit nyomták is a magyar kapust, aki ujjheggyel beleért ugyan a labdába, de az a kezéről a bal kapufa tövére, onnan pedig a gólvonalon túlra pattant… Balszerencsés utóhangja egy oly nagyszerű, ám néhányszor Fortuna keze nyomát is magán viselő bravúrsorozatnak… S hogy az utódok elmerenghessenek egy kissé az egykor volt futballdicsőségen: a 11 KEK-meccsen pályára lépő 17 MTK-futballista közül mindössze három, a zseniális Sándor „Csikar” (75), a csupaszív „Paróka” (Nagy István, 22) és a diadalmas kupasorozat közben a Vasasba igazoló Szimcsák I István (6) kapott kettőnél többször szerepet a magyar A-válogatottban!


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS