Balszerencsés vereség a vb-nyitányon

A magyar csapat nagyon nehéz csoportba került a sorsoláson. A bolgároktól nem tartott igazán senki, de a továbbjutáshoz a kétszeres világbajnok, vb-meccsen 1954 óta veretlen brazilok és a kor egyik legerősebb klubcsapatára, a Benficára épülő portugálok közül az egyiket meg kellett előzni. Valljuk be, a többség itthon abban reménykedett, hogy a bolgárok és a portugálok előtt, a brazilok mellett tovább tud lépni Baróti Lajos válogatottja a legjobb nyolc közé. 

Az előzetes számítgatást azonban felborította az első mérkőzés, ugyanis a portugál csapat, amely ellen addig (és azóta) soha nem tudott nyerni a magyar válogatott, 3:1-re győzött a manchesteri Old Traffordon. José Augusto a 3. percben megszerezte a vezetést, ezt Bene Ferenc a 60. percben még kiegyenlítette. De a portugál szélső a 67. percben is szerzett egy gólt, amit aztán az utolsó pillanatokban a hórihorgas center, José Torres is megtoldott eggyel, így alakult ki a végeredmény.

Balszerencsés mérkőzés volt, a bemelegítésnél megsérült Szentmihályi Antal – akinek korábban számos szép győzelmet köszönhetett a csapat – ezúttal kétszer is hibázott. Ezeken ment el a meccs, mert különben a magyar csapat semmivel sem maradt el tudásban ellenfelénél. Baróti Lajos egyébként a még leginkább az Inter védekezési formációjára hasonlító, 1-4-2-3-as felállást választotta, Mátrai Sándor előtt a Káposzta Benő, Mészöly Kálmán, Sipos Ferenc, Sóvári Kálmán négyes játszott. A fedezetkettőst Nagy István és Rákosi Gyula alkotta, elöl pedig három világklasszis, Bene Ferenc, Albert Flórián és Farkas János támadott. Az újpesti csatár nemcsak ezen a mérkőzésen, hanem a torna minden magyar meccsén szerzett gólt. Hasonló bravúrra rajta kívül csak Sárosi György doktor volt képes, 1938-ban.

A nap másik mérkőzése 1922-es, éppen 90 esztendővel ezelőtti. A magyar csapat északi túrája harmadik állomásán 5:1-re nyert a szerény képességű finn csapat ellen, Helsinkiben. A Kiss Gyula szövetségi kapitány által kijelölt, Fehér Ferenc – Fogl II Károly, Fogl III József – Szabó József, Zloch Gyula, Blum Zoltán – Paulusz Nándor, Schwarz Ernő, Pataki Mihály, Hirzer Ferenc, Himmer Rezső összeállítású tizenegy különösen a második félidőben játszott jól. Schwarz gólját a finn Kelin még kiegyenlítette, aztán az utolsó félórában Fogl II büntetőből, Pataki (kétszer is) és Schwarz akcióból szerzett gólt.

Az FTC centere, Pataki 'Pityke' 19. meccsét játszotta a válogatottban, s 21 gólnál tartott. Nem az ő szereplése volt a nagy meglepetés, hanem klubtársáé, a második válogatott találkozóját játszó Schwarz Ernőé. Szeméyében az amerikai 'soccerre' a legnagyobb hatást gyakoroló magyart tisztelhetjük.

1904. október 27-én született, s hetven évvel később, 1974. július 19-én hunyt el, Queensben. Itthon a Ferencvárosban, külhonban a Makkabi Brnóban, a bécsi Hakoahban, majd 1926-tól az Egyesült Államokban három New York-i egyesületben (Giants, Hakoah, Americans) futballozott. Játékosa, edzője és tulajdonosa is volt a New York Americansnek. Egyike az Egyesült Államok labdarúgó válogatottja két, magyarországi születésű szövetségi kapitányának. (A másik Bob Gansler.) A második világháború alatt amerikai katonáknak futballcsapatot szervezett, később európai csapatoknak szervezett túrákat az USA-ban, s a nevéhez fűződik az egyik első teremfutball-torna megszervezése a New York-i Madison Square Gardenben. Az egykori ferencvárosi szélső munkálkodását olyan sokra tartották  Amerikában, hogy 1951-ben beválasztották a National Soccer Hall of Fame-be, egyike lett az amerikai labdarúgás ,,halhatatlanjainak'.