Bene Ferenc elbúcsúzott a válogatottól

A sorban az első egy 1943-as meccs, a rendszervita kellős közepéről. Akkoriban összecsapott egymással a hagyományos, 2-3-5-ös, úgy nevezett gúlarendszert preferáló, illetve az Angliában megszületett, s ezért angol módinak becézett WM-rendszert favorizálók tábora. A stockholmi meccsen Olajkár II személyében hagyományos középfedezettel, s nem kullanccsal játszott a válogatott, nyert is 3:2-re. (Két hónappal később WM-rendszerben szerepelt Budapesten, ki is kapott a svédektől 7:2-re.) Stockholmban a Tóth – Rudas, Bíró – Sárosi III, Olajkár, Nagy II – Egresi, Zsengellér, Sárvári-Spielmann, Bodola, Tóth III összetételű együttes játszott, az újonc Egresivel és Nagy II-vel, vaamint a nagyváradi középcsatárral és balszárnnyal felállva. A Svédországban magyar edző, Wampetits István által felfedezett Gunnar Nordahl – később a Milan történetének legjobb góllövője – ugyan kétszer is vezetést szerzett a sárga mezeseknek, de egymaga nem bírt a szervezetten játszó magyarokkal. Zsengellér Gyula még az első félidőben szerzett egy gólt, majd a másodikban Sárvári (Spielmann) Ferenc ismét kiegyenlített, aztán a találkozót a svéd balhátvéd, Leander öngólja döntötte el a 76. percben. A századosi rangban lévő katonatisztnek, Vághy Kálmánnak ez volt szövetségi kapitányként a negyedik mérkőzése és a negyedik győzelme.

1979-ben Nyíregyházán 27 000 néző előtt fogadta a dr. Lakat Károly által irányított magyar válogatott a csehszlovákokat. A kétszeres olimpiai bajnok edzőnek (akinek már jóval korábban kijárt volna a szövetségi kapitányi tisztség) ezen a találkozón debütált az A-válogatott önálló irányítójaként. Az olimpiai válogatottból előléptetett jó néhány diósgyőri játékost, akik közül Szántó Gábor és Salamon József (miként a vasasból Kiss László) először szerepelt az A-csapatban. A DVTK-t összesen öt játékos, a felsoroltakon kívül Tatár György, Kutasi László és Borostyán Mihály is képviselte. Lakat doktor egyik kedvenc játékosát, a tokiói olimpia gólkirályát, az akkor már a 35. évében járó Bene Ferencet is jelölte a csapatba, igaz, már csak azért, hogy elbúcsúzhasson a nemzeti tizenegytől. Bene 12 percet játszott, majd egykori klubtársa, Fekete László állt a helyére. A Gujdár – Szántó, Salamon, Kutasi – Ebedli (Csapó), Tatár, Tóth A. (Burcsa) – Borostyán, Bene (Fekete), Kiss L., Kuti összeállítású gárda 2-1-re győzött, az első gólt a 11. percben tizenegyesből szerezte Tatár György, a másodikat pedig a 39. percben Kuti László. A vendégek a 82. percben Antonín Panenka góljával szépítettek.

1990-ben Londonban, a Wembleyben játszott a magyar válogatott. Mészöly Kálmán a mindössze harmadszor válogatott, 23 éves Petry Zsoltot állította a kapuba, s ez telitalálatnak bizonyult. A Bp. Honvéd kapusa szenzációsan védett, bravúrt bravúrra halmozott, elsősorban neki volt köszönhető, hogy a mérkőzést végigtámadó angolok (Gary Lineker a 45. percben szerzett góljával) csak 1-0-ra nyertek. A Wembleyben Mészöly kapitány a Petry – Disztl L. – Garaba (Aczél), Limperger – Mónos (Simon T.), Kozma, Bücs (Balog T.), Bérczy, Keller – Gregor, Kovács K. csapatot játszatta, a kor legjobb magyar játékosai közül hiányzott Détári Lajos, Kiprich József és Bognár György is.

Öt évvel ezelőtt, a törökök elleni 3-0-s vereség után a magyar stáb, a játékosok, sőt a sajtó is elsősorban a skót bírót, Stuart Dougalt hibáztatta. Valóban: a skót játékvezető a nemzetközi szinten ritkán látható hibája szétzúzta az addig jól teljesítő magyar válogatott játékát a törökök elleni Eb-selejtezőn. Gera Zoltán tizenegyes helyett piros lapot kapott. A találkozó 90 percében a Fülöp (Balogh) - Csizmadia, Juhász, Vaskó - Szélesi, Vass, Vanczák - Gera, Hajnal, Dzsudzsák (Halmosi) - Priskin (Tóth B.) összeállításban szereplő magyar csapat számára a kulcspillanat 0-0-nál, a 63. percben jött el. Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Gera Zoltán teljesen tisztán átvette a labdát a török tizenhatoson belül. Védők nem voltak a közelében, ellenben a kirepülő kapus kíméletlenül felrúgta. A nyilvánvaló tizenegyes helyett a játékvezető szabadrúgást ítélt a törököknek, és sárga lapot adott a szerinte színészkedő Gerának. Mivel a magyar játékosnak ez volt a második kártyás figyelmeztetése a mérkőzés folyamán, a bíró kiállította. A törökök gyorsan kihasználták, hogy a magyar csapat tehetetlen dühtől forrong, s hogy felborult a felállása: a 68. percben Tuncay Sanli a balszélső helyéről, már a tizenhatoson belülről átemelte a labdát a másik oldalra. Fülöp felett átszállt a labda, s a berobbanó Gökhan Ünal, Juhász és Vanczák közül a hálóba fejelt. Sejteni lehetett, hogy ezzel eldőlt a mérkőzés sorsa. Ráadásul négy perccel később Mehmet Aurélio szerencsés góllal növelte csapata előnyét: Karadeniz Gökdeniz lövése után a labda lecsúszott a lábáról, éppen a védők mögé belépő, brazil származású védekező középpályás elé. Mehmet Aurélio nyolc méterről a kapuba lőtt. Akkor már Balogh János állt a kapuban: a debreceni kapus beállt az egyik korábbi ütközés miatt szédülő Fülöp helyére. Nem volt szerencséje: előbb kapott gólt, mint hogy labdába ért. A találkozó hátralévő perceiben mindkét csapat azt várta, a játékvezető fújja le a mérkőzést. A törökök így is szereztek még egy gólt: Halil Altintop húsz méterről a magyar kapuba lőtt. Nagy kapushiba volt: a Schalke törökje ugyanis alig másfél méterre állt az alapvonaltól, s hiába lőtt élesen, labdáját a túlságosan ideges Balogh bevédte. Nem mellékesen: az UEFA, nagyon ritka döntést hozva, nem tiltotta el Gerát, így a csapatkapitány játszhatott a következő, a máltaiak elleni mérkőzésen.