Bozsik búcsúja

1962. április. 18., 00:19   |    

Bozsik búcsúja

Két, húsz év különbséggel a Népstadionban játszott mérkőzés, két dél-amerikai ellenféllel szemben. Sajnos, az is közös a kettőben, hogy nem sikerült megnyerni egyiket sem. Mégis örök emlék az 1962. április 18-i találkozó: azon búcsúzott a válogatottól a rekorder, Bozsik József.

1961 decemberében a dél-amerikai túrán részt vevő magyar csapat 1:1-re végzett Montevideóban az uruguayiakkal. Az áprilisban Európába átrándult Céleste budapesti fellépésével adta vissza a kölcsönt, ez a mérkőzés is 1:1-re végződött. A Népstadionban 80 000 néző előtt a Grosics – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Solymosi, Sipos – Farkas, Bozsik, Albert, Tichy, Rákosi (Fenyvesi) összeállításban játszott a magyar csapat. Az „uruk” Silva góljával az 58. percben vezetést szereztek, az ünnepelt egyenlített ki a 65. percben. Akkor egyébként még minden érdekelt és érdeklődő úgy gondolta, Bozsik József 100. alkalommal szerepelt a válogatottban. A 2000-es évek elején, amikor az MLSZ több korábbi mérkőzés státuszát is rendezte, kiderült, Bozsik József neve mellé is került még egy találkozó, így a hivatalos statisztika szerint 101 mérkőzéssel vezeti az örökranglistánkat.


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS