Czibor jött és bevágta Jasin hálójába a labdát

1923. szeptember 23-án Budapesten, a Hungária úti pályán fogadta a magyar válogatott az osztrákokat. Kiss Gyula szövetségi kapitány a Biri – Fogl II, Mándi – Kertész II, Kléber, Blum – Paulusz, Molnár, Jeszmás, Csontos, Opata tizenegyet választotta, négy MTK-s, és négy újpesti mellett egy KAC- (Biri), egy III. ker- (Kléber) és egy FTC- (Blum) játékos bújt meggypiros mezbe. Biri, Jeszmás és Csontos először játszott a válogatottban. Jó húzás volt a beállításuk, ahogy a csapatkapitány, Kertész II Vilmos mondta: 'Ez a meccs is megmutatta, nem kell félni az újoncoktól'. Az MTK veterán fedezete, aki 1909-ben játszott először a válogatottban, a mezőny legjobbjaként tündökölt, a meccs végén a szurkolók a vállukon vitték le a pályáról. A gólok négy perc alatt estek, a 69. percben Molnár György, a 'Hangya' berúgott egy tizenegyest, majd az újonc Csontos Kálmán lőtt gólt a 72. percben. A magyarok négy év után győzték le ismét az osztrákokat, de Kiss Gyula kapitány nem volt elégedett: 'Úgy érzem magam, mint egy rossz színházi előadás után. Nem elégített ki.'

Az Aranycsapat szinte szétesett 1956 nyarára. A portugálok elleni, lisszaboni döntetlen után az OTSB és az Országos Társadalmi Labdarúgó Szövetség közleményben gyakorolt kritikát a válogatott teljesítménye miatt, s leváltotta az addigi sikerkapitányt, Sebes Gusztávot. Bukovi Márton került a helyére, aki a lengyelek ellen – a Vasas és a Bp. Vörös Lobogó KK-mérkőzést játszó legjobbjai nélkül is – már győzött, de az igazi erőpróbát ősszel kezdte. A programban négy idegenbeli, s egy idegenbeli mérkőzés szerepelt. Az első négy hozta az Aranycsapat reneszánszát, győzelmet hozott a jugoszlávok, a szovjetek, a franciák és az osztrákok ellen. A svédek elleni, a Népstadionba tervezett meccset már elsodorta a forradalom.

Egy héttel a jugoszlávok belgrádi legyőzése után Moszkvában lépett pályára a csapat, nem kevésbé erős ellenféllel szemben. (Az év decemberében a szovjet és a jugoszláv válogatott játszotta Melbourne-ben az olimpiai döntőt, a Szbornaja a magyarok ellen látott csapattal szerepelt, a 'plávik' a B csapatukat küldték Ausztráliába. Négy évvel később ugyanez a két válogatott szerepelt az első Európa-bajnokság, akkori nevén a Nemzetek Kupája döntőjében.) A szovjetek aznap, amikor a magyarok Belgrádban nyertek, Hannoverben megverték a világbajnok nyugatnémet csapatot. Bukovi Márton a Grosics – Kárpáti, Börzsey, Kotász – Bozsik, Berendy – Sándor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor tizenegyet küldte pályára, Berendy Pált az 52. percben klubtársa, Bundzsák Dezső váltotta.

'Szeptember huszonharmadikán, napra pontosan egy hónappal a forradalom kitörése előtt, Moszkvában játszottunk' – idézte évtizedekkel később Czibor Zoltán. – 'Nagyon nagy csapatuk volt. Jasin, Nettó, Ivanov, Sztrelcov. Tudtak futballozni. De nekünk nagyon fontos volt ez a mérkőzés. Akkorra már elég nagy volt az elégedetlenség Pesten. Gondoltam, rengeteg magyarnak szerzünk örömet, ha nyerünk. Úgy is mindig azt mondták, hogy a ruszkikat nem verhetjük meg. Több mint százezer néző előtt hajtottunk, mint az őrültek. Az első negyedóra végén kiléptem, és piff, bevágtam Jasin kapujába a labdát. Utána meg Gyula lehúzta a redőnyt. Nyertünk 1:0-ra. A fél csapat kicserélődött, a régiek közül csak Gyula, Bozsik Cucu, meg elöl mi négyen, Kocka, Nándi, Puskás Öcsi és én játszottunk. De egy kicsit olyan volt megint, mint régen.'

1981-ben a magyar csapat világbajnoki selejtezőt játszott a románokkal Bukarestben a spanyolországi Mundialért. Méghozzá a továbbjutás szempontjából nagyon fontos mérkőzést. A svájciak elleni idegenbeli döntetlen, a románok elleni hazai és a norvégok elleni idegenbeli győzelem után Mészöly Kálmán együttese kikapott a Népstadionban az angoloktól. Sokba kerülhetett volna még egy vereség, s Bukarestben nem várt rá egyszerű 90 perc. Mészöly Kálmán újoncot avatott, s azóta is gyakran emlegetett nagy húzás volt ez: az akkor még debreceni Sallai Sándort állította be, mégpedig a románok karmesterének, a később edzőként is nagy karriert befutott Anghel Iordanescunak az őrzésére. A 75 000 néző előtt játszott meccsen ez volt a siker egyik kulcsa, de azért a többiek (Mészáros, Martos, Bálint, Garaba, Tóth J., Nyilasi Rab, Fazekas, Törőcsik, Kiss László és a csereként beállt Csapó, Müller kettős) is megtették a magukét. A 0-0 nagyon jól jött a végelszámoláshoz. A végén a magyarok tíz ponttal megnyerték a csoportot, az angolok (9), a románok (8), a svájciak (7) és a norvégok (6) előtt.

1987-ben, Garami József második kapitányi mérkőzésén, Varsóban játszott Európa-bajnoki selejtezőt a magyar válogatott. Bő négy hónappal a két csapat budapesti meccse után (5-3, ide) ismét sok gólt hozott a 90 perc, s ismét a hazai csapat győzött. Dariusz Dziekanowski vezető gólját gyorsan kiegyenlítette Bognár György, de aztán Tarasiewicz és Lesniak a második félidő első bő negyedórájában esett egy-egy góljával 3-1-re vezettek. Csak ezt követően szépített a magyar csapat (Disztl P. – Toma – Sallai, Garaba, Kovács E., Péter – Herédi, Détári, Bognár Gy., majd Fitos – Mészáros, Szekeres, majd Handel), az akkor már a belga Lokerenben játszó Mészáros Ferenc góljával.

Az eddigi utolsó szeptember 23-i meccset az Üllői úton, az izraeliek ellen vívta a magyar válogatott, 1992-ben. Két évtizeddel ezelőtt Jenei Imre egy kevéssé tapasztalt válogatottal állt ki: Balogh Tamás – Telek – Páling (Wukovics), Nagy Tibor – Illés (Lipcsei), Sallói, Balog Tibor (Horváth Cs.), Lőrincz, Cseh (Duró) – Kiprich, Hámori. Mindössze három játékos, a váci Nagy Tibor, az MTK-s Balog Tibor és a Feyenoordból hazahívott Kiprich József ért addigra el a kezdőcsapat tagjai közül a tizedik válogatottságáig. A magyar válogatott nagy mezőnyfölényben játszott a kizárólag hazai klubokból beválogatott játékosokból álló izraeliek ellen – de nem tudott gólt szerezni, s így nyerni (0-0). Megjegyzendő: akkor még kevéssé értékelték a vendég válogatott játékerejét, holott a játékosai közül többen is, így Avi Cohen, Nir Klinger, Eyal Berkovitz, Tal Banin, Avi Nimni, Alon Harazi és Shalom Tikva később nagyon szép karriert futottak be.