Fej a bárd alatt

1975-ben a magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezőt veszített a Népstadionban a walesiek ellen. A britek 2-1-re nyertek, a magyar gólt Branikovits László lőtte, már 0-2-nél. Hegyi Iván az MLSZ gondozásában megjelent Királyok, hercegek, grófok című könyvben így idézte fel a találkozót: A walesiek elleni találkozóra Szőcs Jánost kérték fel szakvezetőnek. A beugró tréner a következő keretet jelölte ki: Mészáros, Kovács László (kapusok); Török Péter, Kolár, Nagy III, Bálint, Horváth József, Tóth József (védők); Csapó, Kocsis Lajos, Pintér, Tóth András (középpályások); Kozma, Bene, Branikovits, Máté (csatárok). A kudarc nem a válogatáson múlt… Mégpedig azért nem, mert három héttel korábban, Párizsban kilenc olyan futballista (Mészáros, Bálint, Horváth, Tóth J., Dunai III, Kocsis, Fazekas, Bene, Nagy László) lépett pályára, aki 1974 végén, a Képes Sport szavazásán helyet kapott a közvélemény tizenegyében. S a Parc des Princes-ben is sima vereséget (2-0) szenvedett a csapat… A magyarokkal egy Eb-selejtezőcsoportban lévő osztrákok megfigyelőt küldtek a francia fővárosba, és Georg Schmidt, a szövetségi kapitány Leopold Stastny segítője azt mondta: „Szomszédaink talán tudták, hogy itt vagyok, ezért játszottak ennyire szegényesen.” A walesiek pesti diadala után még lesújtóbb véleményeket lehetett olvasni-hallani. Az értékelők egyike így fogalmazott: „Ma már látható, hogy a korábbi évek válogatott mérkőzéseinek kudarcait nem csupán a fizikai képességek területén tapasztalt elmaradásunk idézte elő. Az ezen a vonalon szembetűnően megmutatkozó hátrányunk eltakarta a technikai és játékrendszerbeli gyengeségeinket. (…) Az ellenfelek pedig nem várják meg, hogy mi szép, kényelmes tempóban utolérjük őket. Ahol fontosnak tartják, hogy a labdarúgás nemzetközi találkozóin sikeresen szerepeljenek mind a klub-, mind a válogatott csapatok, ott nem várnak csodára, ott cselekednek.” A fizikumra és a játékrendszerre vonatkozó kritika helytálló volt, a technikai tudás bírálata nem. Ám a labdaművészettel egymagában nem sokra lehetett menni… A walesiek addig egyszer sem nyertek Budapesten, de az Eb-selejtezőn győzhettek volna akár 3-1-re is, ha a Bubunak becézett Mészáros nem védi ki Toshack tizenegyesét. A lehangoló meccs előtt (!) Lázár István azt írta a Kritika című folyóirat 1975. márciusi számában: „Annak nincsen jele, hogy igazán számot vetettünk volna, hol van hát a helye a labdarúgásnak a mai magyar társadalomban, és hol van a helye a labdarúgásban játékosnak, edzőnek, klubnak.” A viszonyokról mindenesetre sokat elárult, hogy az MLSZ áprilisban – tehát a „walesi” mérkőzés havában – napirendre tűzte a magyar futball erkölcsi helyzetének megvitatását, a találkozó napján pedig ez volt a Népszabadság sportrovatának szalagcíme: „Ma este… vagy soha”. Másnap ugyanebben a lapban a méltán nagy tekintélyű Lukács László így fogalmazott: „Lassan minden mérleg passzívvá válik.”