Fradi-mezben játszott a válogatott

Markos Imre, a Bocskai jobbszélsője volt az 1935 szeptemberében rendezett Magyarország–Csehszlovákia Európa Kupa-mérkőzés főszereplője. Féléves kihagyás után, a vb-ezüstérmesek ellen került vissza az A-válogatottba. Meghálálta a döntést, mert a 60. percben ő lőtte a Planickát helyettesítő Klenovec hálójába a mérkőzés egyetlen gólját. Különös módon – amint azt hajdanán Nagy Béla, a Ferencváros klubkrónikása kibányászta – 45 percen át Fradi-mezben, merthogy a magyar csapat vörös mezéhez hasonló színű dresszt hoztak csak magukkal a csehszlovákok. A Hungária úton kézenfekvő lett volna, ha a csapat a Hungária mezébe bújik, de a kék-fehérek szerelése nem volt kimosatva. Ezért a segítők taxival elhozták az Üllői útról a Ferencváros uniformisát. A második félidőre aztán átöltözött a magyar csapat, miután megérkezett az MLSZ-ből a fehér garnitúra. A Nemzeti Sport azt írta a meccs másnapján: 'Markos egyéni bravúrja döntötte el a sokáig nyílt harcot'. Valamint: 'A magyar csapatban csak Markos érdemel teljes dicséretet.' A szélsőben alighanem maradhatott tüske korábbi mellőzése miatt, mert a góljához gratuláló tudósítónak annyit mondott: 'Mégis idevaló vagyok'.

1957-ben a válogatott 91 000 néző előtt 2:1-re kikapott a szovjetektől a Népstadionban. A Grosics – Mátrai, Sipos, Sárosi – Bozsik, Berendy – Sándor, Machos (Tichy), Hidegkuti, Bundzsák, Lenkei tizenegy csak nagyon kevéssé hasonlított a majdnem napra pontosan egy évvel korábban, Moszkvában győztes Aranycsapat alakulatához. Csak hatan játszottak mindkét találkozón a magyarok közül. Alkalmasint nem az utódokon múlt, hanem minden idők egyik legerősebb szovjet támadóötösén (Tatusin, Iszajev, Szimonjan, majd Ivanov, Sztrelcov, Iljin), hogy a Szbornaja 2:1-re győzött. A meccs eleje és a vége volt rossz: Tatusin a 6., Sztrelcov a 88. percben szerzett gólt. Nem egészen egy évvel később mindkét játékost (koholt vádak alapján) elítélték, munkatáborba küldték. Borisz Tatusin soha többet nem játszott a válogatotban, Eduard Sztrelcov, szinte a csodával határos módon visszatért, s újra a világ legjobb csatárai közé emelkedett. A magyarok gólját egyébként a 26. percben Hidegkuti Nándor lőtte.

Hat évvel később játszottak ismét válogatott mérkőzést szeptember 22-én. Moszkvában, ismét a Szovjetunió ellen lépett pályára a magyar csapat. Nem a legjobb előjelek után, Baróti Lajos együttese ugyanis addig csak egyetlen, a dánok elleni budapesti mérkőzését nyerte meg az esztendőben. A walesiekkel és a csehszlovákokkal döntetlent játszott, a svédektől kikapott, egyaránt idegenben. A kapitány a Szentmihályi – Novák, Mészöly, Sárosi – Nagy István, Nógrádi – Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi tizeneggyel kezdett. A nagy lendülettel kezdő, négy újonccal (Seszternyov, Susztyikov, Logofet, Malafejev) felálló hazai csapat az első félidőben beszorította a magyar vendégeket, de nem tudott gólt szerezni. A második játékrészre feljavult Baróti Lajos együttese, kétszer a kapufáig jutott a támadás, egy-egy alkalommal pedig Albert és Göröcs hibázott jó helyzetben. A 69. percben valentyin Ivanov később a szovjetek által is elismerten lesről lőtt a magyar kapuba, a finn bíró, Lartola megadta. Három perccel később Fenyvesi Mátét Machos Ferenc váltotta, aki még négy perce sem volt a pályán, amikor 25 méterről óriási gólt lőtt a három hónappal később Európa legjobb játékosának választott Lev Jasinnak. Az 1:1 jó eredmények számított Moszkvában.

1976-ban története során először játszott a magyar válogatott barátságos mérkőzést Berlinben az NDK ellen. A Kovács László – Nagy III, Bálint, Kereki, Kántor – Nyilasi, Rab, Tóth András – Fazekas, Pásztor, Magyar István összeállítású tizenegy kezdett, a középcsatár posztjára állított békéscsabai karmester először szerepelt a nemzeti tizenegyben. A találkozó kulcspillanatai a 20. és a 27. perc közé estek, előbb Riediger vezetést szerzett, majd Fazekas kiegyenlített. A második félidőben a magyar gólszerzőt Pusztai, Magyart pedig Fekete váltotta. A keletnémet bánkódtak jobban az eredmény miatt, nem sokkal korábban olimpiai bajnoki címet nyertek Montrealban.

Az eddigi utolsó szeptember 22-i találkozót 1982-ben a törökök ellen vívta a magyar válogatott. A spanyolországi világbajnokság utáni első mérkőzését az akkori bajnokcsapat otthonában, a Rába-stadionban játszotta. Az akkor még az európai középmezőny második feléhez tartozó törökök ellen Mészöly Kálmán szövetségi kapitány – némileg engesztelve a helyieket a győriek a Mundialon való mellőzése miatt – négy győrit is a kezdő csapatba állított, először játszott együtt címeres mezben a Hannich Péter, Póczik József és Burcsa Győző alkotta középpályás sor, s debütált a jobbhátvéd Csonka Gyula is.

Mészöly összesen négy újoncot avatott (Csonkán kívül Tulipán Mihályt, Kiss Sándort és Budavári Sándort), közülük utóbbi kettő gólt is szerzett. A további találatokat Garaba Imre, s két győri, Burcsa Győző és Póczik József jegyezte. Az összeállítás a következő volt: Katzirz – Csonka, Kerekes, Garaba, Tóth J. (Péter) – Hannich, Póczik, Burcsa – Tulipán (Borostyán) Izsó (Kiss S.), Budavári.