Gólfesztiválok Vilhelmina napján, Sárosi hetese Plánickának

Hugo Meisl, az osztrákok futballpápája azt mondta az 1926-os válogatott meccs előtt – amely egyébként az első olyan volt, amelyen mindkét oldalon profi játékosok szerepeltek –, hogy '3:2 lesz az eredmény, de nem tudom, melyik csapat javára'. Jó, de végül szomorú jósnak bizonyult, merthogy a magyar válogatott nyert, elsősorban a remekelő védelemnek, a szombathelyi Weinhardt Ferenc kapusnak, s az előtte játszó újpesti Fogl-gátnak, Károlynak és Józsefnek köszönhetően. A bécsi Hohe Wartéban az ugyancsak a szombathelyi klubból beválogatott center, Holzbauer József góljával már a 2. perctől vezetett a magyar csapat, de a házigazdák a második játékrészben Wessely és Höss révén fordítottak. (A vezető találatot szerző Otto Höss később légiósként a magyar bajnokságban, a szegedi Bástya csapatában is játszott!) A hajrá a magyaroké volt a később tragikus körülmények között, egy rendőr golyója által megölt Jeszmás József kiegyenlített, majd a fiatal Kohut Vilmos a 83. percben megszerezte a győztes gólt is. A Kiss Gyula szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott összeállítása a következő volt: Weinhardt – Fogl II, Fogl III – Borsányi, Wéber, Rebró – Braun, Mészáros, Holzbauer, Tritz (Jeszmás), Kohut.

1937-ben a három évvel korábban világbajnoki ezüstérmes csehszlovákok ellen nehéz mérkőzésre volt kilátás. Nem egészen egy évvel korábban Prágában 5:2-re kikapott a magyar csapat. Az a találkozó egyébként kis híján botrányba fulladt, a magyar játékosokat egy huszonnyolc tagú rendőrosztag segítségével lehetett csak kimenekíteni a Sparta stadionjából. Különösen Toldi vérét kívánta a tömeg, a Fradi tankszerű csatárára külön is nyolc rendőr vigyázott. Dietz Károly együttese a prágai vereség után sem talált magára, kikapott Londonban az angoloktól (2:6), majd utána ugyan megverte az íreket (3:2 Dublinban) és a az első kapott gól után tíz emberrel játszó svájciakat (5:1 Bázelben), de kikapott az olaszoktól (0:2), s otthon döntetlenre végzett a jugoszlávokkal (1:1) és az osztrákokkal (2:2). A Hungária  úton, a csehszlovákok ellen szerencsére minden másképpen alakult, igaz, csak az első félóra után. A Csikós – Futó, Korányi I – Magda, Turay, Dudás – Sas, Sárosi dr., Cseh II, Zsengellér, Kemény összetételű tizenegy Zsengellér Gyula góljával ugyan vezetett, de aztán a vendégek Riha (21.  p.) és Rulc (26. p.) révén fordítottak. Ám akkor következett a a 25. születésnapját három nappal korábban ünnepelt – ha úgy vesszük, önmagának pazar utólagos születésnapi ajándékkal kedveskedő – Sárosi György. Később maga is azt mondta, ez volt élete legjobb 90 perce – pedig hát nem volt könnyű a választás. Ezen a napon azonban minden sikerült neki. A 34. percben 2:2-re alakította az állást, majd a második félidőben további hat gólt szerzett. Nem akárkinek lőtte, hanem Frantisek Plánickának, a csehszlovákok világbajnoki ezüstérmes kapusának, a kor egyik legjobbjának. Óriási ünneplésben részesült a Nemzeti Sport szerint: 'Ez az utolsó akció, vége a mérkőzésnek. A közönség elözönli a pályát, Sárosi odafut Bauwenshoz, megköszöni a játékvezetést, aztán a közönség körülveszi a játékosokat, Sárosihoz odaszalad a vörös Takács, a Hungária segédedzője, a közönség segítségével a nyakába veszi s úgy hozza ki a közönség óriási ünneplése között. A zene is megszólal. Óriási az öröm, ragyogó arccal oszlik szét a közönség.' Soha, egyetlen más magyar játékos sem szerzett hét gólt egy A-válogatott mérkőzésen.

1948 őszén a Balkán Kupában játszott a magyar és a lengyel válogatott – ne kérdezze senki, mi köze e két országnak a Balkánhoz. A magyar csapat kiemelkedett a kupasorozat mezőnyéből, a tényleg baráti lengyeleket varsóban is könnyen verte meg 6:2-re. Gallowich Tibor szövetségi kapitány betegsége miatt (e találkozón először, aztán még további három meccsen válogató bizottság tevékenykedett a nemzeti tizenegy élén, ennek tagjai Sebes Gusztáv, Kompóti-Kléber Gábor és Mandik Béla voltak. A Grosics – Rudas, Börzsei, Balogh II – Bozsik, Zakariás – Egresi, Szusza, Deák, Hidegkuti, Tóth III összeállítású együttes góljait Hidegkuti Nándor (2), valamint Bozsik József, Szusza Ferenc, Deák Ferenc és Tóth III Mátyás szerezték. A csapat játékerőben a majdani Aranycsapattal vetekedhetett volna, amelynek csatársztárjai közül Puskást éppen fegyelmi okokból mellőzték a válogatók, Kocsis a B-válogatottban, Czibor az ifjúsági válogatottban szerepelt azon a napon. 'Kocka' három góllal járult egyik kedvenc pályáján, a Megyeri úton a 8:0-s győzelemhez…

1954-ben az Aranycsapat a nyugatnémetek ellen elveszített világbajnoki döntő után az első mérkőzését szeptember 19-én a románok ellen vívta. Kilencvenháromezer néző előtt Sebes Gusztáv újoncokat avatott: Komáromi Tibor védett csereként az utolsó negyedórában, beállt tíz percre Várhidi Pál, végigjátszotta a meccset a balfedezet posztján Kotász Antal, s bemutatkozott a balszélső Fenyvesi Máté. A Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Kotász – Tóth II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Fenyvesi tizeneggyel kezdő csapat 35 percen keresztül szenvedett (akkor még Kocsis és Ozon góljával 1:1 volt az állás, majd magára talált. Kocsis Sándor újabb gólt lőtt még az első félidőben, aztán Hidegkuti Nándor is duplázott, végül a 30. percben Tóth II József helyére beállt Budai II László állította be a végeredményt. 'Sikerült a főpróba' – írta a Képes Sport, s aki nem tudná, mi jelentette az előadást 1954 őszén, annak meg is magyarázta …az idény kétségtelenül legnehezebb nemzetközi meccse, a szovjet–magyar mérkőzés.