'Gyurka', akinél senki sem lőtt több gólt a Ferencvárosban

Beceneve fogalommá lett a magyar labdarúgásban. György volt sok más a válogatott történetében – még az 1938-as vb-ezüstérmes csapatban is akadt még egy, az újpesti Szűcs –, de Gyurka csak egy: Sárosi vagy később Sárosi dr. György (1912. szeptember 16. – 1993. június 20.) A harmincas évek elejétől szűk két évtizeden át az ország legünnepeltebb, legnépszerűbb futballistája volt, aki 1937 augusztusában a kor talán legdivatosabb magazinja, a Színházi Élet címlapjára is felfért, körülrajongott színésznők követőjeként és elődeként. 

1925 és 1927 között (még Stefancsics néven) a MAFC ifistája volt, majd a Ferencvároshoz került. Két évvel később mutatkozott be az első csapatban. A zöld-fehéreknél az 1931. március 15-én játszott, a Bástya elleni 7:0-val kezdve az 1948. április 18.-i Vasas elleni 2:0-ig 646 mérkőzésen 636 gólt szerzett. Előbbi évtizedeken keresztül klubcsúcsnak számított, 2010-ben szárnyalta túl Lipcsei Péter, ám gólrekordja alighanem örökre megdönthetetlen. (Bajnoki mérlege: 384/350). Öt bajnoki címet nyert, ötszörös kupagyőztes, KK-győztes, a sorozat történetének gólkirálya volt. Távozásakor nemcsak a zöld-fehér klub labdarúgója, hanem főtitkára is volt. 

A MAFC pálya környékén nőtt fel, öccseivel együtt a sport rajongójaként. Kifejezetten ügyesnek bizonyult a vizipólóban és a teniszben is – de legjobban azért futballozni szeretett. 1929-ben került a Ferencvárosi Torna Club amatőrjei közé, majd 1931-ben – hosszas huzavona után – aláírta az első profi szerződését is. Akkoriban a sajtó sokat támadta az ifjú futballista édesapját, aki egyszerű szabómester létére nagyon racionálisan, a fia érdekeit szem előtt tartva tárgyalt Gyurka jövőjéről. Amikor végre beadta a derekát (miközben azt is hangoztatta, hogy ha a Ferencváros nem akar megállapodni a 'gyerekkel', a család kénytelen lesz elfogadni egy török klub ajánlatát), mindenki fellélegzett a Fradiban. Két héttel később pedig Sárosi György bemutatkozott a profi csapatban, a Nemzeti Bajnokságban. 

Egy évvel később már alapember volt Blum Zoltán 100 százalékos teljesítménnyel bajnoki címet nyerő csapatának, a leggyakrabban a Háda József – Takács I Géza, Korányi Lajos – Laky-Lyka Antal, Sárosi György, Lázár Gyula – Táncos Mihály, Takács II József, Turay József, Toldi Géza, Kohut Vilmos összeállításban szereplő alakulatnak. Blum a 23 éves Laky (Lyka) Antalra, a 19 éves Sárosi (Stefancsics) Györgyre és a 20 éves Lázár Gyulára épített, ők alkották a fedezetsort. Egy évvel később Sárosi három gólt szerzett az Újpest ellen 11:1-re megnyert Magyar Kupa-döntőben, 1934-ben ismét magyar bajnok lett, s egyben KK-elődöntős, holtversenyben pedig a tekintélyees sorozat gólkirálya. 1935-ben győztes gólt lőtt a Hungária ellen megnyert Magyar Kupa-döntőben, s KK-döntőt játszott a zöld-fehérekkel, ezüstérmesként, de a sorozat gólkirályaként zárt.

Pedig nem volt gondtalan az élet a Ferencvárosban. 1936 augusztusában szinte az egész csapat anyagi követelésekkel állt elő, sőt Sárosi György, illetve az ő rábeszélésére Lázár Gyula, Kemény Tibor és Korányi Lajos leállt. Magyarul: sztrájkba lépett. A legrosszabbkor, mert Laky (Lyka) II és Háda megsérült, majd az első bajnokin harcképtelenné vált Móré is. A Fradi ellenben tartalékosan is sorozatban nyerte a mérkőzéseit, a 'lázadók' (Sárosit kivéve) egytől egyig játékra jelentkeztek. 'Gyurka' ügyében még a legfelsőbb sporthatóság, az OTT vezetői, valamint Dinnyés Lajos, a Fradi-érzelmű országgyűlési képviselő is közbenjárt. A csapat első számú csillaga végül aláírta a szerződését, visszatért. A 20 mérkőzésen 102 gólt szerző Ferencváros végül egy ponttal lemaradt a Hungária mögött a bajnokságban. Viszont egy évvel később, a franciaországi világbajnokság tavaszán újra bajnok lett. Hárompontos előnnyel, magabiztosan, néha túlságosan is magabiztosan. Legalábbis ezt sejteti a tragikusan fiatalon elhunyt író-újságíró, Aszlányi Károly a Sporthírlapban 1938. január végén írt elmélkedése: 'A Ferencváros mindig annyira játszik jól egy mérkőzésen, amennyire a mérkőzés előtt a fiúk szemei csillognak. És jelenleg nem csillognak túlságosan. A csapat tudása tetőfokán áll és csaknem verhetetlen, különösen ahhoz képest, amit egy év előtt produkált… Azóta egy éven át minden vasárnap daccal és akarással és fenekedve álltak ki akármilyen ellenféllel szemben, s vertek meg akármilyen ellenfelet. De most már, éppen ezért, nincs bennük dac és nem él bennük a revánsvágy.'

Amikor Aszlányi e sorokat írta, a csapat 12 győzelemmel, s a nyitó fordulóban, a címvédő Hungária ellen elért döntetlennel vezette a táblázatot. S közben megnyerte a kor legtekintélyesebb nemzetközi klubfutball-trófeáját, a Közép-európai Kupát is!

A KK 1935 és 1940 között igazán a Fradi terepe volt. Ott mutatkozott csak meg istenigazából, hogy a zöld-fehéreké a régió legerősebb csapata. A hat szezon alatt a gárda ötször is bejutott a döntőbe (az 1940-es, a bukaresti Rapid elleni finálét a világháborús helyzetre tekintettel nem játszották le), igaz, csak egyszer, éppen 1937 őszén nyerte meg. Mindmáig emlékezetes párharcban. Pedig sokan féltették a Ferencvárost az 1937-es sorozat első állomása előtt. Megint Prágába kellett utazni, ahol korábban nem sok babér termett a zöld-fehéreknek, ám ezúttal Háda bravúrjaival döntetlent harcoltak ki, majd az Üllői úton 3:1-re megnyerték a Slavia elleni visszavágót. A második fordulóban (igaz, három mérkőzésen) kiverte a Fradi a bécsi Viennát, aztán az elődöntőben még az előző párharc fáradalmaival a lábakban kikapott az ugyancsak bécsi Austriától. Az 1:4 után kevesen bíztak a sikerében, de az élete egyik legjobb játékát nyújtó Sárosi dr. vezérletével a Fradi 6:1-re győzött! Szerencsére maradt a gólokból a Lazio elleni őszi döntőre is. Harmincezer néző előtt a Fradi (Sárosi mesterhármasával) 4:2-re nyert az Üllői úton. Toldi a vacsorán boldogan mondta: 'Ez a KK már a kezünkben van, nem engedjük ki!' Ám akadt, aki félve hozzátette: 'Piola vezérletével a Lazio így is veszélyes ellenfél lesz Rómában…'

Az volt. Hiába lőtt ugyanis Sárosi két gólt is az első nyolc percben, válaszul Costa vezető találatára, Silvio Piola, akinek klasszisát talán csak Sárosiéval lehetett mérni, mesterhármassal fordított. A 36. percben a Lazio éppen úgy 4:2-re vezetett, mint ahogy a Fradi 4:2-re nyert az első mérkőzésen. Szerencsére a ferencvárosiaknak nem szállt inukba a bátorság, Toldi Géza egy perccel később szépített, majd a második félidőben Kiss Gyula ki is egyenlített. S a csodálatos Sárosi a végén még a győztes gólt is megszerezte! A Fradi hazahozta a kupát, 'Gyurka' pedig ezzel a sorozat gólkirálya lett, megelőzve Piolát. Így festett az 1937-es KK góllövőlistájának élcsoportja: 1. Sárosi György dr. 12 gól, 2. Silvio Piola 11, 3. Toldi Géza 9, 4. Zsengellér Gyula 8, 5. Matthias Sindelar 6. Csupa világklasszis! Az 1939-es, az Újpest ellen elveszített KK-döntőt követően a csapat megnyerte az 1940-es és az 1941-es bajnokságot is, az elsőt még nagy viták közepette a Hungária előtt, a másodikat már az ősi rivális kék-fehérek önfeloszlatása után, tizenegy pontos fölénnyel - tulajdonképpen igazi vetélytárs nélkül. 

A Ferencváros nagyon rosszul szerepelt az őszi bajnokikon, az idényzárón kikapott az Újpesttől az Üllői úton, s az ötödik helyre csúszott vissza a táblázaton. Nehezen bírta el, hogy a fiatalítani akaró, s a fizetések tekintetében megerősödött gyári csapatokkal a lépést tartani képtelen vezérkar az idény előtt elengedte a Gammához Toldi Gézát, Háda Józsefet és Kemény Tibort. Tavaszra azonban megtáltosodott az októberben Hlavay György helyére lépő Dimény Lajos edzette csapat, és az immár jogi doktorátust szerzett Sárosi dr. és Kiszely István vezérletével megnyerte utolsó nyolc bajnoki találkozóját. A Pataki Mihály kezdeményezésére a háromhátvédes formációra (gyakorlatilag a WM-rendszerre) átállt zöld-fehérek 29 gólt szereztek, s csak kettőt kaptak! Ám ez még kevés volt az üdvösségükhöz, a bajnoki cím megnyeréséhez az is kellett, hogy a Megyeri úton, a két közvetlen vetélytárs rangadóján kedvező eredmény szülessen. Az született (3:3), de a nagyon öreg MTK-sok ma is állítják, a már három góllal is vezető Hungária ellen az újpestiek egyenlítéséhez a kor egyik leghíresebb bírójának, az 1934-es vb-döntőben partjelzőként közreműködő Ivancsics (akkor már Iványi) Mihálynak a 'segítsége' is kellett. 

Egy esztendővel később már nem volt vita. A Fradi 113 gólt lőtt, az ilyen szempontból is második Újpest csak 79-et. A zöld-fehérek 11 ponttal gyűjtöttek többet, mint legnagyobb riválisuk. Az előző idény Csikós – Szoyka, Polgár – Hámori, Sárosi III, Pósa – Suhai, Jakab, Sárosi dr., Kiszely, Gyetvai alaptizenegyéhez képest immár a Csikós – Szoyka, Tátrai – Sárosi III, Polgár, Lázár – Kalocsay, Kiss, Finta, Sárosi dr., Gyetvai formáció játszott a legtöbb mérkőzésen. (Először erősítette magyar profi bajnokcsapatot három, doktorátussal rendelkező futballista: Sárosi György dr., Kalocsay Géza dr. és Szoyka Kornél dr.) Nehezebb idők következtek, minden szempontból különleges évek. Rögzítsünk egy szinte érthetetlen tényt: az előző évi bajnokcsapat 1942 tavaszán csak a hatodik helyen végzett, 13 ponttal lemaradva a trónutód WMFC Csepel mögött. Úgy, hogy 124 gólt szerzett 30 mérkőzésen! Ősszel még szórta a gólokat a csapat, átlagban 5,2 'dugóig' jutott meccsenként. De hatszor kikapott – mert hát a védelem is nagyon gólképesnek bizonyult. Az egyesület főtitkára, vitéz Kemenesy Sándor kijelentette a Képes Sport az évi 50. számában: 'A mai csapat bizony meglehetősen elhasználódott már.'

S bár feltűnt néhány fiatal tehetség (elsősorban az akkor még Ruck néven emlegetett későbbi válogatott jobbhátvéd, Rudas Ferenc, majd 1943-ban Kéri Károly és a Szegedről igazolt Lakat Károly), került a csapathoz válogatott szintű játékos (Sipos 'Vilika'), a Fradi visszaesett. Ritka vendég volt a bajnoki siker ezekben az években az Üllői út környékén, ellenben a Magyar Kupát sorozatban háromszor is megnyerte a csapat. Először 1942 júniusában, a Hungária körúti (akkor) MOVE-pályán. 

A Diósgyőrt Sárosi doktor nélkül, a Csikós – Tátrai, Lázár – Sárosi III, Polgár, Nagy II – Lukács, Füstös, Jakab, Kiss, Kiszely tizenegy verte meg 6:2-re, a csatársor minden tagja szerzett gólt, a center kettőt is. Egy évvel később megint a Fradi szerezte meg az országos kupát, ezúttal a Salgótarján 3:0-s legyőzésével, a Csikós – Rudas, Tátrai – Nagy II, Sárosi III, Lázár – Sipos, Sárosi dr., Onódi II, Finta, Gyetvai összeállításban. A triplázást meg a Kolozsvári AC elleni kétmeccses döntő jelentette, 1943 júniusában-júliusában. Az utóbbi két döntőben egyébként Schaffer Alfréd vezényelte edzőként. 'Spéci' a Csikós – Rudas, Tátrai – Nagy II., Kéri, Lakat – Sipos, Sárosi dr., Sárosi III, Onódi II., Lukács E. tizeneggyel nyert a Szamos partján. A névsorból kitűnik, elsősorban a fedezetsorban hajtott végre fontos változásokat egy év alatt, centerbe vezényelve a csúcsformában játszó Sárosi III Bélát. 

A háború vihara az Üllői útra is betört. A játékosok katonai szolgálatot is teljesítettek, igaz, közülük többet is egészségügyi szolgálatra soroztak be, alig néhányuknak kellett megjárnia a frontot. Ugyanakkor a vezérkar nem tudott minden kulcsjátékost megtartani. Amikor az 1943 májusában az edzői posztra került Schaffer Alfréd bő egy évvel később – kilenc nappal a megnyert kolozsvári kupadöntő után – távozott, így értékelte az Üllői úton töltött 13 hónapját: 'Huszonöt csapatból csináltam bajnokot, csak a Ferencvárossal nem sikerült bajnokságot nyernem! Mégis, a Fradival elért második helyet tartom a legértékesebbnek. Amikor ide kerültem, alig néztem körül, Darnay úr (Darnay László, a klub akkori ügyvezető elnöke, aki éppen aznap mondott le, mikor Schaffer. – A szerzők.) egyre-másra kezdte kivonni a legjobb embereket. Helyükbe azonban senkit sem hozott. A végén örültem, hogy Kérivel megerősödhettem. Neki köszönhetem a második helyet, éppúgy, mint a Magyar Kupát.' (Nagy Béla: FTC Napló, 1938–1944)

Nem is egészen egy hónappal később már új elnöke volt a Ferencvárosnak: Jaross Andor, a Sztójay-kormány belügyminisztere. Nagy lelkesedéssel fogadták, legalábbis a Nemzeti Sport 1944. augusztus 3-i beszámolója szerint, amelyből kiderül, az új elnököt és a társelnököt, Uhlyarik Bélát közfelkiáltással, egyhangúan (sic!) választotta meg a lelkes, mintegy ötszáz fős közgyűlés. Mailinger Béla, a klub ügyvezetője beszéddel fordult Jaross felé: 'Nemzetes Uram! Az FTC nevében hálásan köszönöm, hogy a mai súlyos és gondterhes viszonyok között, a nemzet szolgálatában kifejtett értékes munkássága közepette időt szakított arra is, hogy az FTC elnöki tisztségét elvállalja. Ezzel mintegy feje lett az FTC nagy családjának.'

Olcsó poén lenne hosszasan azon élcelődni, hogy egy évvel később az új rend urai úgy gondolták, hogy a fejétől bűzlik a hal. A Ferencvárosi Torna Club nemkívánatos lett a hatalom szemében, magán viselte a fasiszta bélyeget. (Jaross Andort, a zsidók deportálásának egyik fő szervezőjét háborús bűnösként, miután az Egyesült Államok kiadta Magyarországnak, 1946-ban kivégezték.)

Talán még az egyesület fennmaradása is veszélyben volt néhány héten keresztül. Erre utalnak Barcs Sándor (akkoriban a Legfelsőbb Ötös Sporttanács tagja, később - például 1950 és 1963 között - az MLSZ elnöke, 1971–1972-ben az UEFA megbízott elnöke) 1946 szeptemberében a Népsportban írt gondolatai: 'E sorok írója mindig büszkén hivatkozik arra, hogy van némi része a zöld-fehér egyesület megmentésében. Mindig vallottam – noha semmi közöm nem volt az FTC-hez –, és vallom ma is, hogy a Ferencváros elvesztése pótolhatatlan űrt hagyna nemcsak a magyar labdarúgásban, de az egész magyar sportban. A zöld-fehér klubot ma már politikai síkon nem fenyegeti veszély. De kétségtelen hátránya az, hogy társadalmi egyesület, hogy nincs meg az üzemi hinterlandja, s hogy egész anyagi léte nagyszámú és hűséges közönségére épül.'
A szövegből emeljünk ki két gondolatot. Egy: 'van némi része a zöld-fehér egyesület megmentésében'. Tehát meg kellett menteni. Kettő: '… ma már politikai síkon nem fenyegeti veszély'. Tehát korábban fenyegette.

Alkalmasint a fenti szituáció is közrejátszott abban, a Fradi az 1945-ös, tulajdonképpeni Budapest-bajnokságban ugyan még második lett a kor legjobb csapata, az Újpest mögött, de aztán 1946-ban és 1947-ben sem tudott az első három közé kerülni. (Pedig az 1945–1946-os idényben Sárosi dr. 32 mérkőzésen 31 gólt szerzett. Még a következő idényben, az 1946–1947-esben is lőtt 29 meccsen 15-öt.)

1948-ban ismét az első három között végzett a Fradi, de Sárosi doktor azt a szezont már nem játszotta végig. Már Olaszországban volt, amikor az utolsó fordulóban, Csepelen, Henni Géza, a kor egyik legjobb kapusa felfoghatatlan és legfeljebb csak hihetetlen magyarázatokkal érthetővé tett hibái miatt elbukott a csapat. Az első bajnokiján még az Amsel – Takács I, Papp – Lyka, Sárosi, Lázár – Táncos, Toldi, Turay, Szedlacsik, Kohut tizenegyben mutatkozott be. A búcsúján pedig már a Henni – Rudas, Kispéter, Ónody I – Kéri, Lakat – Szabó, Kocsis, Deák, Sárosi, Surányi tizenegy szerepelt. A magyar futballtörténelem barátainak bizsergetheti a lelkét: a még nem egészen húszéves 'Gyurka' Toldi Gézát és Turay Józsefet dobta támadásba, majd a búcsúkor a 18 éves Kocsis Sándor és a 26 éves Deák 'Bamba' között játszott.