Ha nem csak egy Takács II lett volna…

1907. május ötödikén Bécsben, a Rapid rudolfsheimi pályáján játszott a magyar válogatott. A kor szokásainak megfelelően a hazai csapat szövetsége adta a bírót, a későbbi futballvezér, Hugo Meisl vezette a meccset. A válogató bizottság által összeállított magyar csapatot Stobbe Ferenc dirigálta. Az MTK-t a BTC-t és a MAC-ot két-két játékos képviselte, az FTC-ből négyen is játszottak. A tizenegyedik futballista, a jobbhátvéd Nirnsee Gyula vidéki klub, a bajnokságban akkor még nem szereplő Pozsonyi TE játékosa volt. Persze, jól ismerték már évek óta őt is a többiek, műegyetemistaként a MAFC-ból került be még 1904-ben a válogatottba. Az eredmény, a 3:1-es vereség nem okozott nagy meglepetést, a negyedik bécsi meccsen a negyedik vereségét szenvedte el a válogatott. Igaz, Budapesten meg, egy kivétellel, rendre győzött. Az Izsó – Nirnsee, Nagy – Gorszky, Bródy, Weisz – Niessner, Károly, Horváth, Schlosser, Borbás tizenegy a 87. percben, 0:3 után szépített a Tanár úrnak becézett Károly Jenő révén.

Öt évvel később már a legnagyobb bécsi pályán, a Hohe Wartén játszott a két válogatott. A stockholmi olimpiára készülő együttesek tétmérkőzést vívtak: a mindkét országban szerepelt, tragikusan fiatalon elhunyt Rudolf Wagnerről elnevezett serlegért vívott sorozat egyik állomása volt e 90 perc. Herczog Ede irányította a csapatot, amely szinte a lehető legerősebb összeállításban lépett pályára: Domonkos – Rumbold, Payer – Vágó, Károly, Kertész III – Sebestyén, Bodnár, Kertész I, Schlosser, Borbás. Talán csak Bíró Gyula, Kertész II Vilmos és Pataki Mihály hiányzott. Egyébként, ha Kertész nem mondja le a mérkőzést, először játszhatott volna együtt három fivér a válogatottban. (Azóta sem volt rá példa.) A magyar csapat Bodnár Sándor góljával vezetést szerzett az első félidőben, de nem tudott nyerni, mert Adolf Fischera a 87. percben kiegyenlített. (A két csapat napra pontosan két hónappal később, a stockholmi olimpia Vigaszdíjának döntőjében újra találkozott. A mindössze három helyen megváltozott összetételű magyar csapat simán, 3:0-ra nyert.

1925-ben másodszor is a Hohe Warte volt a helyszín. Máriássy Lajos dr. szövetségi kapitány a Fischer – Fogl II, Fogl III – Furmann, Wéber, Blum – Krutzler, Takács II, Orth, Kohut, Jeny tizenegyet választotta. Kruczler István életében először, Furmann Károly, Wéber Lajos és Kohut Vilmos másodszor játszott az A-válogatottban. Takács II ugyan megszerezte a vezetést, de az osztrákok Häusler egy és Haftl két góljával fordítottak (3:1). Még szerencse, hogy nem akadt több H betűs csatáruk! Az utolsó gólt egyébként már emberhátrányban kapta a magyar csapat, Fogl III József kiállítása miatt.

1929-ben ismét a bécsi Hohe Warte volt a helyszín, Földessy János, a remek újságíróból lett szövetségi kapitány a Weinhardt – Mándi, Prém – Kompóti-Kléber, Kalmár, Korányi – Markos, Takács II, Turay, Hirzer, Titkos tizenegyet küldte pályára. Mindössze másodszor fordult elő, hogy négy, vidéki klubból beválogatott játékos is bekerült a kezdőcsapatba. (1927. szeptember 25-én Zágrábban, a jugoszlávok ellen öten is játszottak, de az tulajdonképpen a B-válogatott volt, a legjobbak ugyanazon a napon 5:3-ra verték az Üllői úton Ausztriát.) A négy játékos három különböző klubot képviselt, Korányi Lajos a szegedi Bástyát, Markos Imre a debreceni Bocskait, Weinhardt Ferenc és Prém Móric a szombathelyi Sabariát képviselte.

A sportsajtó a mérkőzés előtt kritizálta Földessy doktor válogatási elveit, s féltette a csapatot. A válogatott előző két bécsi fellépése ugyanis súlyos vereséget hozott (0:6, 1:5), s a két köztes pesti meccsen is sok gólt kapott a védelem, igaz, akkor legalább a csatárok megszórták a 'sógorok' hátsó alakzatát. Nem javította a közhangulatot és az esélyeket, hogy sem a BSZKRT-pályát, sem a margitszigeti lovaspóló-pályát nem kapta meg a válogatott edzésre, noha Földessy fontosnak tartotta volna, hogy a Hohe Wartéba készülő játékosai füvön gyakoroljanak. Még az is megfordult a kapitány fejében, hogy kiviszi a játékosait a Vérmező füvére, hiszen akkor ott még kapuk is álltak. Végül letett róla, a Hungária úton gyakorolt a keret. A jelek szerint eredményesen, mert a mérkőzésen 2:2-t harcolt ki az osztrákok ellen. Takács II József, a kor leggólerősebb magyar csatára volt a meccs hőse a mi oldalunkon, mert kétszer is bevette Franzl kapuját.

Nagyot kell ugrani az időben a következő május ötödikei mérkőzéshez: 1963-ban lépett még pályára a magyar csapat ezen a napon. A tavasz kicsit az 1958-as világbajnokságot idézte, hiszen márciusban a walesiekkel, májusban a svédekkel játszott a csapat, s egyik ellen sem nyert (a fél évtizeddel korábbi vb-n Mexikó volt a harmadik csoportellenfél.) A Rasunda Stadionban a svédek már a tizedik percben vezetést szereztek Hans Mild góljával. (Mild fantasztikus sportember volt egyébként, 1964-ben, abban az esztendőben, amelyben az Év játékosának választották Svédországban, a hazája jégkorong-válogatottjával, a háromkoronásokkal olimpiai ezüstérmet nyert Innsbruckban.) Albert Flórián ugyan kiegyenlített a hajrá kezdetén, de nem sokkal később Yngve Brodd megszerezte a győztes gólt. Baróti Lajos a Szentmihályi – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Solymosi, Sipos – Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi tizeneggyel kezdett, a második félidőre a kapuba Ilku István, balösszekötőbe pedig Monostori Tivadar, azaz két dorogi játékos állt. (Az egykoron élvonalbeli bányászklubból kettejükön kívül csak Buzánszky Jenő került be az A-válogatottba. A Dorog egyébként 1963 tavaszán negyedik lett az NB I-ben)

Az eddigi utolsó május 5-i hivatalos mérkőzésen a londoni Wembleyben lépett a magyar labdarúgó-válogatott, egyébként először az Aranycsapat 1953-as, világraszóló 6:3-as győzelme óta. Bő egy évvel az 1966-os angliai világbajnokság előtt a hazaiaknál a védelem és a fedezetsor már azonos volt a későbbi győztesekkel, a csatársorból ellenben Alan Ball, Bobby Charlton, Geoff Hurst, Roger Hunt és Martin Peters is hiányzott. A magyar csapat tizenegy játékosából (Gelei – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Nagy I., Sipos – Göröcs, Varga, Bene, Nógrádi, Fenyvesi dr.) csak öten játszottak a brazilok elleni, felejthetetlen mérkőzésen. A Wembleyben az angolok jobbak voltak, s Jimmy Greaves góljával nyertek 1:0-ra. Megérdemelten. Tegyük hozzá: a magyar csapatból olyan ászok hiányoztak, mint Albert Flórián és Farkas János. A kiváló kapus, az akkor 26 éves Gelei József ezen a találkozón mutatkozott be a magyar A-válogatottban.