Hatvan éve a vb legjobbja elveszítette a világbajnoki döntőt

Puskás játszhat vagy nem játszhat? Az NSZK elleni finálé előtt újra ez volt a legfontosabb kérdés. Ötven százalék esély van rá – szivárgott ki a magyarok táborából. A sérült boka gyógyult, bár sokak szerint nem elég gyorsan. Az elektromos kezelés nem járt eredménnyel, a németek által ajánlott víz alatti masszázst pedig a magyarok nem fogadták el. Maga a kulcsszereplő így emlékezett: „Meg akartam gyógyulni a döntőre. Mindenáron. Rengeteg jókívánságokkal teli levelet és táviratot kaptam otthoni barátaimtól és a szurkolóktól. Bíztattak: ha tudok, játsszak. Rettenetes volt kívülről nézni a csapatot. Naponta kétszer vizsgálták a lábamat, de csak három vagy négy nappal a döntő előtt kezdtem el igazán mozgatni, ezután következhettek az edzések. Csupán a mérkőzés napján nyilvánítottak egészségesnek az orvosok. Sebes is megvizsgált, de mindenki láthatta, hogy a lábam teljesen rendben van.”

Puskás bokája és a csatársor összetétele. Sebes későbbi visszaemlékezéseiben így indokolta meg a két kérdésről szóló döntéseit: „Bukovi kipróbálta Puskást a mérkőzés előtti napon, én meg a döntő délelőttjén. Rendben lévőnek találtuk a lábát. A döntőre így újra összeállt a legjobb belső hármas: Kocsis, Hidegkuti, Puskás. De ki legyen a két szélső? Ezen törtük a fejünket az edzői karral, s a futballszakértő OTSB-vezetőkkel, Krajcsovics Istvánnal és Titkos Pállal. Ha Budai II úgy futballozott volna, mint ahogy reméltük, beállítottam volna. Ha Tóth József nem sérül meg a brazilok ellen, okvetlenül őt jelölöm, mert a sérüléséig kitűnően szerepelt. De sajnos, ő szóba sem kerülhetett. A balszélen Czibor éppen olyan szilárdan tartotta a helyét, mint a belső hármas a magáét. Csak a jobb oldalon meredt ránk egy kérdőjel. Vagy mégsem? Tóth Miskát ugyanis szerepeltetni akartam, mert nagyszerűen játszott a brazilok ellen. Az azonban nem volt várható tőle, hogy a jobb szélen zavarba ejti Kohlmeyert. Erre Czibor lehetett csak képes, aki ugyan a válogatottban még nem játszott a jobb szélen, ám korábban, Komáromban, majd az ifiválogatottban igen. Czibornak is tetszett az ötlet, úgy gondolta, ezzel meglephetjük a németeket.”

A találkozó előtti éjszakán gondok adódtak. A magyar játékosok nem tudtak megfelelően pihenni, ugyanis a svájci ifjúsági fúvószenekarok másnapi országos versenyének résztvevői éjjel keresztül-kasul vonultak Solothurnon. Ráadásul a pletykák szerint néhány játékos nem kifejezetten sportszerűen töltötte a találkozó előtti éjszakát. Az ellenfél, a (nyugat)német válogatott könnyebb ágon jutott be a döntőbe. Annak ellenére állva maradt, hogy bő két héttel a döntő előtt 8:3-ra kikapott a magyaroktól. Sepp Herberger mindössze hat játékosát – Liebrichet, Kohlmeyert, Posipalt, Rahnt, Fritz Waltert és Eckelt – hagyta meg a döntőre abból a csapatból. A berni Wankdorf-stadionban, többségükben a németeknek szurkoló 65 000 néző előtt az angol Ling vezette ki a két csapatot. A két összeállítás a következő volt. Magyarország: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. NSZK: Turek – Posipal, Liebrich, Kohlmeyer – Eckel, Mai – Rahn, Morlock, O. Walter, F. Walter, Schäfer.

Hihetetlen tempóban kezdődött a mérkőzés, legalábbis, ami az eseményeket illeti. A 9. percben már 2:0-ra vezetett a magyar csapat, aztán két perc elteltével a németek szépítettek. A három gólt így írta le a Népsport tudósítása. „A 7. percben Lóránt, Bozsik a labda útja, Bozsik remekül ugratja ki Kocsist, a jobbösszekötő 16 méterről nagy erővel lő. Liebrichről a labda visszapattan Puskás elé s balösszekötőnk 8 méterről ballal laposan a balsarokba lő. 1:0 Magyarország javára. Továbbra is támadásban marad a magyar csapat. A 9. percben Kocsis elől Kohlmeyer hazaadja a labdát a balkapufa irányába. Tureket meglepi a hazaadás, vetődik rá, de a labda kicsúszik a kezéből. A szemfüles Czibor odafut, átvezeti a labdát a jobbkapufa felé s mintegy 3 méterről az üres kapu közepébe gurítja. 2:0 a magyar csapat javára. A németek nem adják fel a harcot, nagyon lelkesen játszanak. A 11. percben Schäfer elfut a balszélen, beadását Lóránt nem éri el, Zakariás is csak éppen érinteni tudja a labdát, amely Morlock elé kerül s Morlock közvetlen közelről a jobbkapufa mellett a hálóba nyomja, 2:1.

Az itthon Szepesi György rádióközvetítését hallgató milliók még akkor sem gondolták, hogy baj lehet. Mindenki azt gondolta, a bekapott gól ellenére jön az újabb henger, mint az első mérkőzésen. Ám a 19. percben a németek kiegyenlítettek: „Morlockot Lóránt szögletre szereli. A berugás után Buzánszky újra szögletre vágja a labdát. Most F. Walter íveli be a szögletet, a labda két méternyire száll el a kapu előtt, Grosics nem tud beleütni, a labda túlszáll rajta s Rahn a földről felpattanó labdát az ötös túlsó sarkáról kapásból a jobbsarokba lövi. 2:2.” A magyar csapat a folytatásban rengeteg helyzetet hagyott ki, ráadásul az adidas speciális stoplijait használó németek lényegesen jobban alkalmazkodtak az esőben csúszóssá vált talajhoz. A korábban két dél-amerikai óriás ellen nagyon nehéz meccseket vívó, az elődöntőben 120 perces csatára kényszerült magyarokon a fáradtság jelei mutatkoztak.

A 84. és a 86. perc között történt a második félidő két legfontosabb jelenete. „A mi térfelünkön folyik a játék. Bozsikot dancsolják, a játékvezető azonban továbbot int. O. Walter kapja a labdát, s mindjárt tovább is adja Rahnnak. A német szélső veszélyesen tör előre, becselezi magát a 16-oson belülre, ott még két jó cselt csinál, s aztán mintegy 12 méterről ballal a jobb alsó sarokba vágja a labdát, 3:2-re vezet a német csapat. A lelátókon leírhatatlan az öröm a német szurkolók körében. Gyors és veszélyes támadással válaszolnak a mieink a gólra. Kocsis előreadja a labdát Puskásnak, a balösszekötő a kapu baloldalába vágja a labdát. Közben azonban megszólalt a bíró sípja és a játékvezető a legnagyobb meglepetésünkre les címén nem adja meg a gólt.” – írta a Népsport.

Sokáig vitatkoztak azon, hogy Ling miért nem adta meg Puskás szabályos gólját. Nézve a híres képet, a „harmadik magyar gól” fotóját, az akár perdöntő is lehetne: a háttérben (az eseményektől jó messze álló) Ling játékvezető középre mutat… Csak később gondolta meg magát. „Valóban, először úgy gondoltam, szabályos Puskás gólja – mondta évtizedekkel később az angol bíró – Aztán láttam, hogy a partjelzőm, a walesi Melvyn Griffith jelez, szerinte les volt. Konzultáltam vele, majd szabadrúgást ítéltem a németek javára. Tudom, Magyarországon még évtizedekkel később is emlegették ezt az esetet, szabályosnak vélve a magyar csapatkapitány gólját. Nem mondhatok mást: elfogadtam a jobb szögben álló, tapasztalt, világszerte elismert kollégám jelzését, majd kifelé ítéltem szabadrúgást.”

Itthon nagyon nehezen emésztette meg az ország, hogy a világ legjobb válogatottja nem lett a világ bajnoka. Sokan emlegették később is Sebes Gusztáv véleményét, mely szerint a kilencven perc alatt a németek nyolcszor lőttek kapura, ebből három góljuk született. Mi huszonötször vettük célba a német kaput és két gólt szereztünk, meg egy érvénytelent.

Grosics Gyula így vélekedett: „Soha nem értettem egyet azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a felforgatott összeállítás, vagy Puskás beállítása lett volna a hiba. Szerintem a vereségnek kizárólag pszichés okai voltak. Mi megnyertük Londonban az Évszázad meccsét, mi megvertük Budapesten az angolokat 7:1-re, de a világbajnoki döntőt elveszítettük. Nem a németek nyerték meg, mi veszítettük el. Óriási különbség! Önmagunkat vertük meg. A döntőben már nem olyan volt a csapat koncentrációja, mint előtte. Az a tény, hogy a csoportmeccsek során 8:3-ra megvertük a németeket, túlzott önbizalmat szült. S a vezetők közül senki sem akadt, aki figyelmeztette volna az együttest, hogy kérem, a döntőt le kell játszani! Senki nem magyarázta el nekünk, ez nem az a német csapat. Nagy baj volt, hogy a nyolcadik percben már 2:0-ra vezettünk. Hiszen sokan azt hitték, már megnyertük a meccset. Ott ismerkedtünk meg először a német küzdőszellemmel, a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy képesek végighajtani a kilencven percet. Ha még tízszer lejátszottuk volna a döntőt, tízszer mi nyerünk. Ilyen csatárokkal?! Mindig azt mondom, a mezőnyben négy zseni futballozott: Bozsik, Kocsis, Hidegkuti és Puskás. Ha közülük csak egy csúcsformában játszott, már nyerni tudtunk. Ha kettő, a világ legjobb válogatottjait is térdre kényszeríthettük. Ha három vagy négy: akkor megvertük az angolokat 6:3-ra, meg 7:1-re, vagy Rómában az olaszokat 3:0-ra.”

A magyar válogatott máig is élő rekordokat állított fel a svájci világbajnokságon. Még egyetlen csapat sem szerzett vb-n 27 gólt. Még egyetlen csapat sem ért el ilyen pazar gólkülönbséget (+17). A magyar válogatott gólátlaga 5,4 volt a tornán. A gólkülönbsége átlagosan 3,2 volt. Az Aranycsapat az egyetlen válogatott, amely világbajnoki tornán két egymást követő mérkőzésén is legalább nyolc gólt szerzett. A torna gólkirálya, Kocsis Sándor az egyedüli játékos a vb-k történetében, aki négy egymást követő mérkőzésen is legalább két gólt szerzett. De, sajnos, az is igaz: ez volt az egyetlen vb-döntő, amelyet egy csapat kétgólos vezetésről elveszített.