Hatvan éve lett olimpiai bajnok az Aranycsapat

Már a turkui selejtezőn nagyon nehéz dolga volt a magyar válogatottnak, csak óriási küzdelemben tudta legyőzni az egykori magyar válogatott, Perényi József köré épített román tizenegyet (2:1). Érdekes, hogy a találkozót a magyar futballtörténelemben később nagy szerepet játszó, szovjet Latisev vezette. Két könnyebb mérkőzés, az olaszok 3:0-s és a törökök 7:1-es legyőzése után az elődöntőben a címvédő svéd legénység várt a magyarokra. Bár a kék-sárgák együttese 'átmenetet képezett' az 1948-as olimpiai bajnok és 1950-es vb-bronzérmes gárda, valamint az 1958-as világbajnoki ezüstérmes társaság között, örülhetett, hogy hat góllal megúszta a magyarok elleni találkozót. A jugoszlávok elleni döntő előtt a magyar táborban szinte mindenki biztosra vette, hogy az addigra már 14 aranyéremnél járó küldöttség az Olimpiai Stadionban újabb arannyal gazdagodik majd.

Így is lett: a klasszikus formációtól csak egy poszton eltérő, Grosics Gyula – Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály – Bozsik József, Zakariás József – Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Palotás Péter, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán összetételű tizenegy kétgólos győzelmet aratott a Beara – Sztankovics, Horvat, Crnkovics – Z. Csajkovszki, Boskov – Ognjanov, Mitics, Vukas, Bobek, Zebec névsorú alakulat ellen. Nem ment könnyen: a 71. percig nem esett gól. Akkor ellenben Czibor felhozta a labdát, a felező vonalon túlról. Puskás a balösszekötő helyén vágtatott előre. Czibor magasan átívelte a labdát a jugoszláv védők felett balösszekötője elé, Horvát keresztezni próbált, Beara kapus kifutott a kapujából, rávetette magát a labdára, ami azonban kicsúszott a kezéből. Puskás elcsípte, elhúzta a kapus mellett és 7 méterről kényelmesen a hálóba lőtt.  1:0 – ide. A csapatkapitány jóvá tette korábbi hibáját: a 36. percben lőtt tizenegyesét Beara, a jugoszlávok híres kapusa kivédte.

A 88. percben dőlt el minden, így írta le a gólt a Népsport tudósítása: a 16-os vonal magasságában Zakariás dob partot. Puskás a 16-oson belül kapja a labdát, hátragurít a 16-os sarkán lévő Czibornak. A kapu előtt egy tömegben vannak a játékosok, Czibor nem tudja kinek adni a labdát s hirtelen lövésre szánja el magát. A jól eltalált labda a lábak között félmagasan a jobb alsó sarokba vágódik, 2:0. Magyarország javára!

Érdemes beleolvasni a sportnapilap a mérkőzés utáni értékelésébe: 'Az első félidőben a magyar támadósor gyengén játszott, csatáraink nem találták a helyüket, rosszul helyezkedtek, s ha hozzájuk került a labda, többnyire rossz helyre adták. A jugoszlávok nyugodtabban játszottak és időnkint többet is támadtak, fedezetpárunk azonban ragyogóan állta meg a helyét ebben az időszakban, számos jugoszláv támadást akasztott meg és ragyogóan dobta újra meg újra előre csatárainkat. Igen megbízható volt a védelmünk is, s így a jugoszláv támadások nem vezettek sikerre.

Szünet után csatársorunk játéka fokról fokra javult, most már tartani tudták a labdát, néhány gólhelyzetet is kidolgoztak, ezeket azonban nem tudták kihasználni. Különösen Palotás és Kocsis rontott el jó néhány góllal kecsegtető helyzetet. A jugoszlávok a félidő közepéig igen gyorsan, keményen, jól játszottak, a magyar csapat azonban egyre nagyobb fölénybe került. Vezető gólunk azonban fordulatot hozott a játékba: támadósorunk lehiggadt, az összjáték egyre jobb lett, fölényünk mind jobban kidomborodott. A mérkőzés utolsó negyedórájában már jelentős fölényben játszott a magyar csapat, ekkor a labda jóformán állandóan a jugoszlávok térfelén pattogott. Védelmünk biztosan verte vissza a szórványos jugoszláv támadásokat, fedezeteink kitűnő labdákkal futtatták a csatárokat. Czibor gólja csak biztosabbá tette győzelmünket.

Mindent egybevetve, a magyar csapat győzelme teljesen megérdemelt, és ha csatársorunk – különösen a jobbszárny – nyugodtabban játszott volna, a győzelem aránya lényegesen nagyobb lett volna. A jugoszlávok a magyar csapat nagyobb tudását főleg keménységgel és gyorsasággal igyekeztek ellensúlyozni, de időnként jó összjátékot is mutattak. Erőnlét szempontjából a magyar csapat igen jól vizsgázott. A nagyiramú mérkőzés utolsó negyedórájában még erősíteni is tudott és ekkor teljesen beszorította ellenfelét.  A magyar csapat a nagy tét miatt óvatosabban kezdett, s így nem tudta csillogtatni igazi tudását. A II. félidőben már lényegesen jobb játékot mutatott és megérdemelten szerezte meg az olimpiai bajnoki címet.'

A torna során Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Palotás Péter, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán és Csordás Lajos lépett pályára, a románok elleni, tulajdonképpeni selejtezőn játszott még Dalnoki Jenő, Kovács Imre és Budai II László is.

'Az olimpián bebizonyosodott, hogy mind az öt csatárunk gólképes. Az ellenfelek szomorúan vették tudomásul, hogy nemcsak Puskásra és Kocsisra kell figyelniük. De miközben a nemzetközi sajtó a dicséretünktől volt hangos, itthon az újságok azt hangsúlyozták, hogy a világ legerősebb csapatai nem vettek részt a helsinki olimpián. Kétségtelen, hogy a NOB szabályai szerint a profik nem vehettek részt a tornán, de a magyar csapat ellenfelei közül csak az olaszok álltak ki az A-válogatottjukhoz képest gyengébb tizeneggyel' – emlékezett vissza később Sebes Gusztáv. A jugoszlávok egyébként elismerték a magyar futballisták tudását, sikerük jogosságát. 'A jugoszláv követség egyébként  hazaérkezésünk után fogadást adott, amelyre hivatalos volt az egész magyar vezetőség. De senki sem mert elmenni, egyedül én képviseltem a magyar sportot' – utalt később Sebes a furcsa politikai helyzetre. Ehhez egyébként a zseniális rádióriporter, Szepesi György is szolgált egy adalékkal: 'Ötvenkettőre már rendszeressé váltak az élő közvetítések a rádióban. Egy kivétellel. A helsinki olimpián a magyar–jugoszláv futballdöntőt felvételről adtuk. Hogy nem lehetett élőben, annak politikai okai voltak. Ha ugyanis kikaptunk volna Jugoszláviától, akkor alaposan megvágva megy le az anyag.'

A közönség ettől még önfeledten ünnepelte a hősöket. Puskás Ferenc így emlékezett a fogadtatásra: 'Gyönyörű volt az út hazafelé Helsinkiből. Vonattal utaztunk, együtt a többi sportolóval. Miután elhagytuk Prágát, a magyar határ felé közeledve, egyre gyakrabban állt meg a vonat. Ezrek és ezrek ünnepeltek minket, amerre csak haladtunk. A Keleti pályaudvaron hihetetlen látvány fogadott bennünket. Körülbelül százezer ember tolongott a környező utcákban és ünnepelt. A pártvezetők is ott vártak minket, a gyorsan elkészült emelvényekről beszédek hangzottak el és zúgott a taps, amint csak feltűnt valamelyikünk arca a vonatablakban. Szinte önkívületi állapotban voltunk: élveztük az önfeledt ünneplést, magával ragadott bennünket a felszabadult boldogság! Ez volt az első nagy győzelmünk!'

A 60. évfordulóról a FIFA hivatalos honlapja is megemlékezik, kiemelve: ezzel a sikerrel született meg a külföldön népszerű 'Magical Magyars' kifejezés.
A FIFA összeállításában megjegyzi: az 1952-es győzelem a legszigorúbb sztálini diktatúrában született, amikor az MLSZ nem szervezhetett önállóan mérkőzéseket, és amikor elvállalt egy-egy felkérést, garantálnia kellett a győzelmet. Akkoriban a magyar válogatott hírneve korántsem volt olyan félelmetes, mint a két évvel későbbi világbajnokságon, a csapat tagjait külföldön még névről is alig ismerték. Sebes Gusztáv azonban jól tudta, hogy különleges együttes alakult ki kezei alatt, akik az éra legjobbjaival, a szovjetekkel, svédekkel, jugoszlávokkal is képesek felvenni a versenyt.

Miután az Aranycsapat bemasírozott a döntőbe, Sebes Gusztáv telefonhívást kapott Rákosi Mátyástól, amelyben a miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy az esetleges vereséget nem fogja tolerálni.

'Nem szóltam a játékosoknak a hívásról, de mindenki jól tudta, mi forog kockán, ezért óriási volt a feszültség a kezdés előtt' - emlékezett vissza Sebes Gusztáv, aki nem titkolta: a lefújás után mindenki óriási megkönnyebbülést érzett a magyar küldöttségben, hiszen 'megtettük, amit meg kellett tennünk'.