Hetet egy csapásra

1945. szeptember. 30., 14:50   |    

Hetet egy csapásra

Több frontos küzdelmet vívott a magyar labdarúgás a románnal 1945. szeptember 30-án. A fő mérkőzést, az A-válogatottak találkozóját kiütéssel, 7:2-re nyerte meg Gallowich Tibor együttese.

Bő egy hónappal korábban, augusztus 19-20-án játszott először (21 hónapos szünet után) a magyar válogatott, immár a második világháború befejeződése után, a túlélés eufóriájában. Özönlöttek az emberek a meccsekre, az osztrákok elleni két találkozót a Szent István nap környékén 60 000 szurkoló látta. Az A-válogatott 2:0-ra és 5:2-re nyert Budapesten, a B-csapat 6:3-ra Bécsben, sőt aztán a C-csapat, Budapest-válogatott néven, 5:0-ra, ugyancsak az egykori császárvárosban. A magyar futball akkoriban Ausztriával, Jugoszláviával és Romániával vette fel a kapcsolatot (sőt, talán meglepő, de a románok jelentkeztek először, ahogy Fischer Mór, az MLSZ a nemzetközi ügyekért felelős veterán sportpolitikusa mondta, „onnan szólt elsőzör baráti hang”), így nem meglepő, hogy a következő több frontos csatát az ottani válogatottakkal vívta a magyar labdarúgás.

Szeptember 30-án az Üllői úton játszott a két A-válogatott, aznap és a következőn Temesváron, illetve Aradon pedig a Budapest válogatott. A három találkozó 3 magyar győzelmet, s 14:5-ös gólarányt hozott. A főváros reprezentánsai (akik között pályára lépett, például Tóth György, Sárosi György doktor, Lázár Gyula, Kubala László és Deák Ferenc, azaz Bamba is) előbb 4:1-re, majd 3:2-re nyertek. De a Gallowich Tibor irányította A-válogatott még ezen is túltett. Az osztrákok elleni A- és B-válogatott legjobb erőiből mixelt, Csikós – Rudas, Szűcs, Bíró – Sárosi III, Lakat – Sipos, Hidegkuti, Zsengellér, Puskás, Nyers összeállítású, az utókor ítélete szerint bombaerős tizenegy pazar játékkal rukkolt ki, s már a szünetben 5:2-re vezetett. A vége 7:2 lett, az újonc Hidegkuti Nándor, valamint a második meccsét játszó, 18 éves Puskás „Öcsi” két-két, valamint Zsengellér Gyula, Rudas Ferenc, s az ugyancsak újonc, újpesti (s később a milánói Inter színeiben Olaszország legjobb csatárai közé emelkedő) Nyers István egy-egy találatával. A románoknál játszott a korábbi magyar válogatott Sárvári-Spielmann és Perényi-Pecsovszky, a NAC-cal magyar bajnoki címet nyert, s a később a Barcelonában is szerepelt Szegedi-Simatoc Miklós is.


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS