Hoffer-bébik Belgrádban

1970. április. 12., 19:27   |    

Hoffer-bébik Belgrádban

Ugyan hét játékos is szerzett gólt az A-válogatott eddigi április 12-i mérkőzésein, csak egy valaki jegyez közülük többet is: az Újpest FC korábbi remek belsőcsatára, Avar István.

1970-ben Belgrádban lépett pályára a magyar válogatott, újonc szövetségi kapitány, a kiváló újságíró, Hoffer József irányításával. Ez volt az első mérkőzés az 1969-es marseille-i kudarc óta, nem volt meglepő, hogy az új kapitány alaposan felfrissítette a csapatot. Nem kevesebb, mint hét újoncot avatott, korábban csak Tamás Gyula, Páncsics Miklós, Halmosi Zoltán, Fazekas László, Bene Ferenc és Dunai II Antal játszott az A-válogatottban. Még az utóbbi hatosból is csak a csapatkapitány, Bene Ferenc járt túl a 10. válogatottságán, igaz, ő ellenben már a 39. meccsénél, illetve 25 (!) gólnál tartott. E találkozón debütált Vellai István, Vidáts csaba, Fejes Gábor, Somogyi József, Karsai László, Pusztai László és Máté János. A magyar futball történetében először játszott Videoton-játékos az A-válogatottban, Fejes volt az első, majd a második félidőre beállt Karsai a második. A JNA-stadionban Fazekas László lőtte a találkozó első gólját, Bene Ferenc 1-2-nél, a 74. percben állította be a végeredményt.


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS