Horváth Feri volt olyan jó, mint Pippo Inzaghi!

Produkál néha pikáns meccseket az élet: 1972-ben egy világesemény – jelesül a müncheni olimpia – kellett ahhoz, hogy az NSZK területén, Passauban játsszon hivatalos mérkőzést az NDK-val a magyar válogatott. Az Illovszky Rudolf és Lakat Károly által vezetett csapat addigra már legyőzte az irániakat és a dánokat, s döntetlent játszott a brazilokkal, csoportelsőként lépve a legjobb nyolc közé. A kiírás szerint ez újabb csoportkört jelentett, ám a három mérkőzésből csak egyet jegyzünk hivatalos  A-válogatott találkozóként, az elsőt, az NDK ellenit.

Ma már talán nem is annyira tudott, milyen nehéz feladat volt a gyakorlatilag a legerősebb garnitúrájával az olimpiára érkezett keletnémetek legyőzése. Részben azért, mert az előző évtizedben többnyire szoros mérkőzést játszott velük még a világbajnoki szereplőinkkel kiegészített A-válogatottunk is, sőt az 1972 előtti utolsó meccset el is veszítettük Lipcsében. Részben pedig azért, mert az NDK-sok remekeltek a tornán: az első csoportkörben négyet lőttek a ghánaiaknak, s hatot a kolumbiaiaknak, majd szoros meccsen veszítettek a remek lengyelek ellen (1-2). A magyarok elleni mérkőzés után  7-1-re megverték a mexikóiakat, s 3-2-re az Uli Hoenesszel és Ottmar Hitzfelddel felálló nyugatnémet amatőröket. (Manapság már leginkább az 1974-es vb NDK–NSZK meccsét emlegetjük, amelyet Sparwasser góljával megnyertek a keletiek. Ám, 80 000 néző előtt, a müncheni Olimpiai Stadionban, az olimpián is győztek!)

Az, hogy az NDK nem játszott végül olimpiai döntőt, a magyarok elleni mérkőzésen múlt. Másképpen: a magyar válogatott valójában ezen a találkozón harcolta ki a döntőbe jutást, noha utána még le kellett győznie a nyugatnémet (4-1) és a mexikói (2-1) csapatot. A keletnémetek ellen a Géczi István – Vépi Péter, Páncsics Miklós, Bálint László, Juhász Péter – Dunai III Ede, Kocsis Lajos (Kű Lajos), Szűcs Lajos – Tóth Kálmán, Dunai II Antal, Várady Béla (Branikovits László) összeállítású csapat egy órán keresztül 0-0-ra állt, aztán hat perc alatt eldöntötte a továbbjutás kérdését, előbb Dunai II, majd Tóth Kálmán lőtt Jürgen Croy kapujába. Nagy siker volt ez, a keletnémeteknél olyan ászok játszottak, mint Bernd Bransch, Peter Ducke, Jürgen Pommerenke, Jürgen Sparwasser és Joachim Streich.

Tizenkét évvel ezelőtt az olasz Squadra Azzurra Európa-bajnoki ezüstérmesként érkezett a Népstadionba, világbajnoki selejtezőre. Az esztendő korábbi barátságos mérkőzései nem igazán ígérték, hogy a magyar csapat megszoríthatja a világsztárokkal érkező olaszokat, a hazai meccsek mérlege (1 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség) nem volt biztató. Ám a Bicskei Bertalan által dirigált együttes az esztendő addigi legjobb teljesítményével rukkolt ki, meghálálva a közönség érdeklődését és szeretetét – hosszú idő után volt ismét telt ház a Népstadionban. Ötvenhétezer néző előtt két remek csatár gólpárbaját hozta a mérkőzés: Pippo Inzaghi és Horváth Ferenc is két-két gólt szerzett, utóbbi kétszer egyenlített (2-2). A magyar válogatott a Király Gábor – Korsós György, Sebők Vilmos, Mátyus János (Pető Tamás) – Fehér Csaba, Halmai Gábor, Lisztes Krisztián, Illés Béla, Hamar István (Lendvai Miklós) – Horváth Ferenc, Tököli Attila (Dombi Tibor) összeállításban játszott, a Toldo – Cannavaro, Nesta, Iuliano – Zambrotta, Fiore (Gattuso), Albertini, Totti, Maldini – F. Inzaghi, Del Piero (Delvecchio) névsorú Squadra Azzurra ellen.

2005-ben a Lothar Matthäus által irányított magyar válogatott könnyű győzelmet aratott – egyébként története nyolcszázadik mérkőzésén – a Szusza Ferenc-stadionban rendezett világbajnoki selejtezőn a máltaiak ellen. Miután a nyolcvanas-kilencvenes években többször is megszenvedett a csapat a sziget futballistái ellen, az eredmény feltétlenül dicséretes volt. A játék ellenben nem kiemelkedő. Torghelle Sándor a 35. percben vezetést szerzett, majd a második félidőben Said öngóljával (55. perc) gyakorlatilag eldőlt a meccs. Takács Ákos bombagólja volt a nap legszebb találata, Rajczi Péteré (85. perc) pedig a leghangosabban ünnepelt: mégis csak egy újpesti lőtte Újpesten. Buzsáky Ákos ezen a találkozón mutatkozott be az A-válogatottban. A magyar csapat összeállítása a következő volt: Király Gábor – Bodnár László, Juhász Roland, Vanczák Vilmos – Böőr Zoltán (Huszti Szabolcs), Takács Ákos, Hajnal Tamás, Halmosi Péter – Gera Zoltán (Buzsáky Ákos) – Kenesei Krisztián, Torghelle Sándor (Rajczi Péter).

2010-ben, az Egervári-éra első tétmérkőzésén, bár nem játszott rosszul, kétgólos vereséget szenvedett a Király Gábor – Lázár Pál, Juhász Roland, Lipták Zoltán, Laczkó Zsolt – Vadócz Krisztián, Elek Ákos (Priskin Tamás) – Koman Vladimir, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs (Huszti Szabolcs) - Rudolf Gergely (Hajnal Tamás) összetételű csapat. A gól nélküli félidőt követően a hazaiak Pontus Wernbloom duplájával tartották otthon a három pontot az Eb-selejtezők nyitányán. Az első félidőben a svédek birtokolták többet a labdát, de a magyarok szervezetten védekeztek, s ezzel elkerülték, hogy az ellenfél gyakran helyzetbe kerüljön. A legnagyobb gondot 'természetesen' Zlatan Ibrahimovic okozta, aki kétszer maga került ziccerbe, kétszer pedig a társait hozta jó helyzetbe. A második játékrészben gyorsan jött Wernbloom gólja. A magyar válogatott nem a további gólokat akarta megúszni, hanem megpróbált kiegyenlíteni, Egervári Sándor Priskin Tamás becserélésével átállt a kétcsatáros játékra. Nem sikerült azonban a bravúr, sőt a 73. percben, egy szögletet követően Wernbloom a második találatával eldöntötte az összecsapást.