Huszonhét éves átkot tört meg az Aranycsapat

A magyar válogatott összeállítása mindössze két helyen tért el attól, amelyet az Aranycsapat klasszikus felállításának jegyzünk: Csordás Lajos játszott a jobbszélső, Palotás Péter pedig a középcsatár posztján. A Vasas 'Csorija' Budai Lászlót váltotta, Palotás tulajdonképpen Czibor Zoltán helyére került pályára, de nem ő, hanem a sokoldalú 'Öreg', azaz Hidegkuti Nándor húzódott ki a balszélre (Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás 0 Csordás, Kocsis, Palotás, Puskás, Hidegkuti). Az olaszoknál a játékosként kétszeres világbajnok edző, Giuseppe Meazza fiatalokat küldött pályára, ők alkották az olimpiai csapatot. A legrutinosabbnak a csapatkapitányi tisztet is betöltő Egisto Pandolfini számított: az 1950-es világbajnokságot is megjárt jobbösszekötő hetedszer játszott a Squadra Azzurrában. Azzini újonc volt, további hat játékos (Bugatti, Rota, Corradi, Mariani, La Rosa és Fontanesi az előző találkozón, Tamperében, az Egyesült Államok 8:0-s szétcincálásán debütált. Másképpen: az olaszoknál mindössze négyen játszottak már az olimpia előtt is a válogatottban, Pandolfini ötször, Neri kétszer, Venturi is kétszer, Gimona pedig egyszer. Még egy adat: szűk egy évvel később, a római stadionavatón ebből a tizenegyből csa Venturi és Pandolfini lépett pályára. A magyar válogatott összeállítása ellenben kilenc helyen azonos volt, sőt a második félidőben a tizedik, Palotás Péter is pályára lépett – csak Csordás Lajos hiányzott.

Ismerjük el tárgyilagosan, nem a kor legerősebb olasz válogatottját kellett legyőzni, de tegyük gyorsan hozzá, maguk az olaszok is A-válogatott mérkőzésnek regisztrálták a találkozót, nem volt vitatható annak jellege. Ráadásul a magyar válogatott előbb a románok ellen, majd aztán a törökökkel,  a svédekkel és a jugoszlávokkal szemben is megmutatta: erősebb csapatokkal is elbír. E találkozón Palotás Péter volt a mezőny legjobbja, a 11. és a 20. percben is lőtt egy-egy gólt. A végeredmény Kocsis Sándor találata állította be, a 83. percben.