Interkontinentális 6-0

1911-ben a magyar válogatott 9:0-ra legyőzte a svájciakat. A meccs elsősorban Schlosser Imre teljesítményéről marad emlékezetes: Slózi hat gólt is lőtt. Azóta eltelt 101 év, de ennél többre magyar játékos csak egyszer jutott: 1937-ben Sárosi György doktor hetet vágott Plánickának. A találkozó kapcsán idézzük Dénes Tamás, Hegyi Iván és Lakat T. Károly a karácsonyi könyvpiacra az MLSZ gondozásában megjelenő Válogatott gyűjtemény című munkájának e 90 percről szóló részletét, amely idézi a karikalábú csatárfenomén, Slózi visszaemlékezését: „A magyar közönség nagyon készülődött és vágyott a hazai visszavágóra. A Millenáris-pálya zsúfolásig megtelt. A tömeg szinte elkeseredetten követelte a magyar győzelmet. Ez nem is maradt el, de mennyire nem! 4:0-s félidő után 9:0-ra győztünk. Életem egyik legjobb játékát nyújtottam ezen a találkozón, s egymagam hat gólt rúgtam. Legjobb emlékezetem szerint azóta is csak egyszer történt meg, hogy országok közötti válogatott mérkőzésen egy csatár hat gólt lőtt volna. (Sárosi György 1937. szeptember 19-én, a csehszlovákok ellen hetet rúgott. Hatot Slózin kívül Takács II József vágott, 1927. június 12-én a franciáknak. – A szerk.) A közönség – mondanom sem kell talán – hatalmas ünneplésben részesített. A mérkőzés után berohantak a pályára, a vállukra kaptak és úgy vittek az öltözőig. Hosszú ideig tartott, amíg az akkori szövetségi kapitány, Herczog Ede le tudott könyörögni a vállakról. Az ünneplés azonban nem akart alábbhagyni. Amikor kocsiba ülve akartam megszökni az ünnepeltetés elől, ott is felfedeztek, pedig jól behúzódtam a kocsi sarkába. Megrohamozták a kocsit, s mintha a legünnepeltebb primadonna ülne benne, kifogták a lovakat és a Keleti pályaudvarig húzták a konflist. Az állásukat veszített lovakat a kocsi mögött vezették és végig az úton virágeső kísért. Felejthetetlen diadalút volt.” A magyar válogatott egyébként a Domonkos – Rumbold, Szendrő – Bíró, Bródy, Kertész III – Sebestyén, Bodnár, Koródy, Schlosser, Borbás összeállításban játszott, Slózi mellett Bíró, Bodnár és Koródy szerzett egy-egy gólt.

1950-ben az osztrákokat verte meg a majdani Aranycsapat. Puskás Ferenc élete egyik nagy meccse volt ez – volt belőle szerencsére jó sok –, szinte egymaga verte meg a „sógorokat”. A 4:3-ra megnyert találkozón három gólt is szerzett. A meccs egyik különlegessége, hogy Lakat Károly dr. szurkolóként, nézni ment ki a találkozót, ám a hangosanbeszélőn át az öltözőbe hívták, mert Kovács I Imre nem tudta vállalni a játékot mandulagyulladása miatt. Az utolsó percben aztán ő fejelte Puskás elé a labdát, a csapatkapitány pedig félfordulattal, estében a kapuba kanalazta a labdát. Így nyert 4:3-ra a Grosics – Kovács II, Börzsei, Lantos – Bozsik, Lakat – Sándor, Kocsis (Hidegkuti), Palotás (Szilágyi I), Puskás, Czibor összeállítású csapat.

1967-ben Lipcsében Eb-selejtezőn 1:0-ra kikapott a válogatott a keletnémetektől. Más kérdés: az Illovszky Rudolf által dirigált, ezúttal Tamás – Káposzta, Páncsics, Ihász – Mathesz, Szűcs – Bene, Varga, Albert, Farkas, Rákosi összeállításban játszó tizenegy már korábban kiharcolta a továbbjutást. A találkozó egyetlen gólját Frenzel szerezte.

1977-ben Baróti Lajos együttesének interkontinentális selejtezőt kellett játszania az argentínai Mundialon való szereplésért a bolíviaiakkal. Meglehetősen ismeretlen volt az ellenfél, de annyit tudni lehetett róla, hogy a dél-amerikai zónában megelőzte az uruguayiakat, ami nem rossz ajánlólevél. A magyar együttes végül 6:0-ra nyert, formalitássá téve a La Paz-i visszavágót. A már citált Válogatott gyűjtemény így ír a 90 perc lefolyásáról: „Török Péter szabadrúgását Nyilasi a tizenkettedik percben menthetetlenül befejelte, és ezzel ritka sorozatot nyitott meg. Budapesten 5-0 állt az első félidő végén az eredményjelző táblákon. (Akkor még kettő működött azokból a legnagyobb hazai arénában.) Miguel Padilla, a bolíviai szövetség elnöke úgy nyilatkozott a mérkőzés előtt, hogy „a magyarokat csupán filmről ismerjük, de nagyon jó a 8-as, a 9-es és a 11-es” (azaz Nyilasi, Törőcsik, Várady), és kiváló szeme volt, mert Zombori átadásából Törőcsik lőtte a másodikat, majd Fazekas passzából Várady a negyediket. E két gól között láthatta a publikum a legnagyobb attrakciót: Zombori Sándor huszonöt méterről ragyogó rúgással küldte a labdát a bal felső sarokba. (A lövésre jellemző: a tévé lemaradt róla.) Majd a szakasz hajrájában Pintér javított ötösre, és a válogatott negyven perc alatt valóra váltotta azt, amit a szurkolócsoportok egyike már a csapatok kivonulásakor transzparensen feszített ki: Magyarország–Bolívia 5-0. A második rész csöndesebb volt, és talán nem is változik az állás, ha a szövetségi kapitányként a 110. mérkőzését vezénylő Baróti a hajrára nem cseréli be Nagy Lászlót. A többiek messzemenően elégedettek voltak az addigi előnnyel, az „új fiú” azonban még fickándozott, és két perccel a pályára lépése után megszerezte a hatodikat.” A magyar csapat összeállítása: Gujdár – Török, Kocsis I., Kereki, Tóth J. – Nyilasi (Nagy L.), Pintér, Zombori – Fazekas (Pusztai), Törőcsik, Várady.

A szép győzelmet két évvel később meglepő és főleg meglepően súlyos vereség követte Szalonikiben. A görög legénység 4-1-re nyert a magyarok ellen Eb-selejtezőn. Várady Béla csak 0:4 után, a 91. percben szépített. Ez a vereség hamar elvitte a szovjetek elleni, a hónap közepén aratott 2-0-s győzelem örömét. A magyar válogatott a Katzirz – Martos, Kocsis I., Kereki, Lukács – Pál, Tatár, Pintér, Zombori – Szokolai (Kovács I.), Várady. Nyilasi Tibor és Törőcsik András még az eltiltását töltötte…

Még ennél is súlyosabb vereséget hozott az 1997-es, Üllői úti, a jugoszlávok elleni mérkőzés. 1-7, a magyar válogatott legsúlyosabb hazai veresége a modern időkben. Még két perc sem telt a mérkőzésből, amikor Jugovics ívelését Brnovics mellre vette, majd a jobb felső sarokba küldte a labdát. Az első tíz percben további két gólt kapott Csank János együttese: előbb Djukics fejelte be Mihajlovics szögletrúgását, majd – Mijatovics indítása után – Szavicsevics lőtt a kapuba (0-3). A huszonhatodik percben. Jokanovics szlalomozott, Mijatovics érkezett, 0-4... Jugoszlávoknak és semleges futballrajongóknak jó volt nézni; nekünk annál rosszabb. A félidő 0-5 volt, a vége 1-7. Illés Béla egy perccel a befejezés előtt „szépített”.