Javuló eredmények szeptember 6-án

1995. szeptember. 06., 21:41   |    

Javuló eredmények szeptember 6-án

Hihetetlenül megnőtt a szeptember hatodikai meccsnap népszerűsége az utóbbi, még nem is egészen két teljes évtizedben. 1995-ig, ha úgy tetszik, története első 93 évében, csak két meccset játszott ezen a napon a magyar A-válogatott. Azóta ellenben hatot is, a kezdeti rossz széria után már sikerrel.

A sorban az első mérkőzés a leggyakoribb ellenfél, Ausztria elleni találkozó, éppen 45 évvel ezelőttről. 1967-ben Illovszky Rudolf volt a kapitány, aki nagyban számított – miért is ne számított volna – az előző években Baróti Lajos által felépített csapatra. Az akkor sokkal erősebb játékosállományú (megkockáztathatjuk: minden időket számítva ekkor volt a legnagyobb különbség a magyarok javára az osztrákokkal szemben) nemzeti tizenegyünk Bécsben is simán nyert 3:1-re. A Práterben a Tamás – Káposzta, Mátrai, Ihász – Mathesz (Göröcs), Szűcs – Bene, Varga, Albert, Farkas, Rákosi összeállítású csapat a 41. percben Bene Ferenc révén szerzett vezetést, majd a 48. percben Farkas János is megrúgta akkoriban szokásos gólját. A 68. percben Varga Zoltán növelte az előnyt, a ferencvárosi kedvencnek ez volt a második, s egyben az utolsó gólja a válogatottban. Az osztrákok a 78. percben Hof révén szépítettek. Szinte mindenki jól játszott a magyar csapatból, a támadókat külön is éltették, de kijutott a dicséretből a remekül védő Tamás Gyulának, aki egyébként egyedüliként került be vidéki klubból (a Diósgyőrből) a csapatba.

1989 a következő dátum, az ellenfél pedig Észak-Írország csapata, amely ellen története során akkor játszott először a magyar együttes hivatalos mérkőzést idegenben. (Budapesten néhány hónappal korábban már lejátszották a soros világbajnoki selejtezőt, az 1-0-s magyar győzelmet hozott, egyébként Vincze István a hajrában elért góljával). A belfasti találkozó is magyar győzelmet hozott, s ez igen jó eredménynek számított, tekintve, hogy az északírek történetük egyik legerősebb generációjának utolsó mohikánjaival álltak ki, 1982-ben és 1986-ban, egyébként a miénkhez hasonlóan, vb-résztvevő volt a csapatuk. Bicskei Bertalan csapata Kovács Kálmán góljával már a 13. percben vezetést szerzett, sőt kevéssel a szünet előtt egy másik franciaországi légiós, Bognár György elképesztően nagy lövéssel növelte az előnyt. (Előbbi az Auxerre, utóbbi a Toulon játékosa volt.) A hazaiak a 89. percben szépítettek, Norman Whiteside góljával. A győztes magyarok összeállítása: Disztl P. – Sallai, Disztl L., Limperger, Keller – Sass, Kovács E., Détári, Bognár Gy. (Bognár Z.) – Fischer (Hajszán), Kovács K. Szép győzelem volt ez a vb-selejtező-sorozatban.

1995-ben Isztambulban játszott a válogatott, Európa-bajnoki selejtezőt. A csapat áprilisban Halmai Gábor góljával 1-0-ra megverte a vb-elődöntős svédeket, de aztán kikapott Izlandon, majd barátságos mérkőzésen itthon Izraeltől. Nem voltak tehát jók a közvetlen előjelek, s nem volt jó a csapat teljesítménye sem. Ötvenezer néző előtt, az isztambuli Inönü stadionban a törökök sztárja, Hakan Sükür egymaga eldöntötte a mérkőzést, két gólt is szerzett. Kétszer is legyőzte az akkor éppen török klubban, a Gençlerbirligiben védő Petry Zsoltot. A selejtező-sorozat végén a törökök kijutottak az angliai Eb-re, az Isztambulban Petry – Telek – Mészöly, Lipcsei – Kozma, Halmai – Farkasházy, Illés (Sallói), Arany, Nagy N. (Klausz) – Kiprich összeállítású magyar válogatott kiesett. E találkozón egyébként két újonc debütált: Arany László és Nagy Norbert.

1997-ben barátságos mérkőzést játszott a csapat, Varsóban, a lengyelek ellen. A magyar csapat akkor már 1962 óta nyeretlen volt idegenben, vagy semleges pályán a megelőző évtizedekben megerősödött lengyelek ellen. A 15 évvel ezelőtti találkozó is vereséget hozott: a lengyelek Krzysztof Ratajczyk góljával győztek Csank János az alábbi csapatot játszatta: Sáfár – Sebők V. (Dragóner), Urbán, Geress – Dombi (Egressy), Mracskó, Nyilas (Nagy N.), Lipcsei (Farkasházy), Keresztúri (Szlezák) – Torma, Kovács Z. (Klausz)

Egy esztendővel később, a 2000-es Európa-bajnokság selejtezőinek kezdetén a portugál válogatott mért vereséget Bicskei Bertalan abban az esztendőben még veretlen, tehát, ha úgy vesszük, a jugoszlávok elleni pótselejtezős 1-12 után valamelyest magához térő válogatottja ellen. A portugálok azonban más nagyságrendet képviseltek, Figóval, Rui Costával, Sá Pintóval. (Paulo Sousa nem játszott.) Ötvenezer néző előtt sokáig pislákolt a remény, főleg, hogy Horváth Ferenc góljával a 32. perctől vezetett a Király – Fehér Cs. (Korsós Gy.), Lakos, Hrutka, Mátyus – Lisztes (Dárdai), Halmai, Illés – Dombi (Kovács Z.), Horváth F., Hamar összeállítású magyar csapat. A második félidőben aztán Sá Pinto két, Rui Costa egy gólt szerzett, s ezzel elszállt a bravúros kezdés reménye.

2006-ban is pocsék rajtot vett a magyar csapat az Eb-selejtezőkön. Szeptember elején 4-1-re kikapott a Népstadionban a norvégoktól. Ezek után kellett négy nappal később az erős klubokban légióskodó bosnyákok ellen játszani – s a csapat remekül helyt állt, ami a tétmérkőzéseket illeti, a kétezres évek egyik legszebb idegenbeli győzelmét aratta. A 3-1-es győzelmet a Király – Fehér Cs. (Kiss Z.), Éger, Vanczák, Löw (Juhász) – Tóth B., Molnár B., Dárdai – Gera, Huszti – Torghelle (Kabát) tizenegy harcolta ki, a közel egy órán át emberhátrányban játszó bosnyákok kapujába Gera Zoltán, Huszti Szabolcs és Dárdai Pál talált be. A bosnyákok 0-3-nál szépítettek.

Négy éve a dánok ellen gól nélküli döntetlent játszott a magyar csapat Budapesten, világbajnoki selejtezőn. Erwin Koeman meglepő összeállításban küldte pályára a magyar válogatottat: hazai pályán, a nyitó világbajnoki selejtezőn, egyetlen csatár sem került be a kezdő csapatba. Torghelle és Rudolf személyében csak két igazi támadó volt a keretben, mindketten a kispadra kerültek. Így festett a névsor: Babos - Szélesi, Juhász, Vanczák, Bodnár - Vadócz, Dárdai - Gera, Hajnal, Dzsudzsák (Torghelle, 46.) - Huszti (Rudolf, 90.). A magyar csapat csak kevés emberrel támadott, arra építettek a piros mezesek, hogy Gera, vagy Hajnal passzából sikerül egy-egy helyzetet kialakítani. A dánok a biztonságra törekedtek, csak a szögleteknél húzódtak szó szerint csapatostul előre. A második félidőre beállt Torghelle Sándor. Az agilitásával kitűnt, de nem tudott ő sem gólhelyzetbe kerülni. Nem kapott elégséges támogatást a középpályáról. Jellemző, hogy a csapat legjobbjai, egy hazai világbajnoki selejtezőn, a védekezésért felelősek voltak, így Juhász és Dárdai.  „Úgy vélem, ez az eredmény volt a maximum, amit kihozhattunk a meccsből - nyilatkozta a mérkőzés után Erwin Koeman. - Ezzel egy kis lépést tettünk előre, de legalább haladtunk.'

Tavaly játszott legutóbb szeptember 6-án a válogatott, legyőzte Chisinauban a moldávokat. Nagyon reméljük, hogy már csak egy napig igaz a tétel: ez a magyar válogatott legutóbbi győzelme tétmérkőzésen. A magyar együttes az eltiltása után visszatért Vanczák Vilmos révén szerzett vezetést egy pontrúgást követően a 7. percben. A gól látszólag túlzottan is megnyugtatta a játékosainkat, mert rendkívül keveset futottak a játékosok, ráadásul pontatlanul és helyenként könnyelműen futballoztak. A hajrában egyre bátrabban támadtak a moldovaiak, de a magyar csapat a fellazuló védelmüket kihasználva, egy szép támadás végén Rudolf révén megduplázta előnyét, s ezzel eldöntötte a három pont sorsát. A 2-0-s győzelemmel biztossá vált, hogy harmadiknál rosszabb helyen nem zárhat a csoportban Egervári Sándor szövetségi kapitány csapata, de még maradt esély a pótselejtezőt jelentő második hely megszerzésére is.

 


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS