Jó felkészülés a vb-selejtezőre

1996. augusztus. 14., 00:20   |    

Jó felkészülés a vb-selejtezőre

Augusztus tizennegyedik napja eddig egy hivatalos mérkőzést hozott a válogatott történetében. A magyar csapat Siófokon simán nyert az Arab Emírségek együttese ellen.

Négy vereség után várta Csank János válogatottja ötödik, 1996-os hivatalos mérkőzését. A kapitány a horvátok, az osztrákok, az angolok és az olaszok elleni találkozót 1-11-es gólkülönbséggel zárta, az augusztusi találkozóra ezért némileg frissített az állományon. Már játszottak néhányan a Dunai Antal által irányított, az atlantai olimpián szerepelt ötkarikás válogatott tagjai közül.

Csank János a Hajdu Attila – Telek András – Sebők Vilmos, Plókai Attila – Mracskó Mihály, Urbán Flórián, Sándor Tamás, Halmai Gábor, Nagy Norbert – Orosz Ferenc, Klausz László tizeneggyel kezdett, de a mérkőzés során pályára lépett Sáfár Szabolcs, Dombi Tibor, Egressy Gábor, Madar csaba, Hahn Árpád, Horváth Ferenc és az újonc Dragóner Attila is. Klausz László gyorsan vezetést szerzett (12. perc), majd Urbán Flórián is a kapuba talált (35. perc). A második félidőben Orosz Ferenc megszerezte első gólját a nemzeti tizenegyben, majd Bekhit Szaid révén az arab legénység szépített a 88. percben. A meccs jó főpróbát jelentett, majd bő két héttel később a válogatott Orosz Ferenc újabb góljával 1-0-ra megnyerte a finnek elleni világbajnoki selejtezőt.

 


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS