Kellemetlenkedő sógorok

1916-ban, a háború közepén háromszor is megmérkőzött egymással a két válogatott. Májusban Bécsben a „sógorok” nyertek 3:1-re, júniusban a Hungária úton a magyar válogatott 2:1-re. Az október első napján az Üllői úti pályára kilátogatott 16 000 néző okkal gondotla, hogy folytatódik a sorozat, ismét a hazai csapat nyer majd. Tévedtek, mert bár a Knapp – Payer, Csüdör – Kertész II, Ging, Vágó – Tóth II, Bodnár, Schaffer, Schlosser, Borbás összeállítású magyar csapat szerzett ugyan két gólt (Tóth II, azaz Tóth Potya István, a későbbi jeles edző találata kifejezetten látványos volt, a másikat meg Spéci, azaz Schaffer Alfréd lőtte), a vendégek az ismét nagy formában játszó Bauer vezérletével 3:2-re nyertek.

1933-ban Bécsben játszott egymással a két csapat, az ottani 2:2 a nem sokkal korábban hosszú veretlenségi sorozatot produkáló „Wundermannschaft” ellen nem számított rossz eredménynek. Főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy az osztrákok az előző, az egykori császárvárosban játszott meccset 8:2-re nyerték 1932 áprilisában. Jellemző volt az erőviszonyokra, hogy a Nemzeti Sport tippversenyén száz voksolóból 52 osztrák, 35 pedig magyar győzelmet várt. A kisebbségnek (13) lett igaza: döntetlennel tért haza a Háda – Korányi, Bíró – Szalay, Sárosi, Kárpáti II – Rökk, Avar, Polgár, Toldi, Kemény tizenegy. Az ifjú, mindössze 21 éves Sárosi György kiválóan irányította a csapatot, de jól játszott a Korányi, Bíró hátvédpár, s kitett magáért a két szélső, Rökk Ede és Kemény Tibor is.