Keresztelő a Bernabéuban, Videotonból Bideton lett

1985. május. 22., 15:58   |    

Keresztelő a Bernabéuban, Videotonból Bideton lett

Szinte napra pontosan 30 éve játszott utoljára nemzetközi kupadöntőt magyar csapat. A Videoton 1985. május 22-én a Real Madrid elleni UEFA Kupa-visszavágóra készült, miután Székesfehérváron háromgólos vereséget szenvedett. A Vidi győzelemmel zárta a nagy menetelést, amely megtalálható az MLSZ Archív csatornájában.

Ezer sebből vérzett a Videoton, mire túljutott a Dukla Prahán, a Paris Saint-Germainen, a Partizan Beogradon, a Manchester Uniteden és a Zseljeznicsaron az UEFA Kupa 1984/85-ös kiírásában. A Real Madrid elleni döntő első felvonásán a kulcsemberek közül Májer Lajos és Csongrádi Ferenc sérülés, míg Szabó József eltiltása miatt nem szerepelhetett, eközben a rivális világklasszisokkal érkezett. Michel, Butragueno vagy éppen Valdano neve már akkor is jól csengett a nemzetközi mezőnyben, és Székesfehérváron azt is bebizonyították, hogy nem minden alap nélkül. A spanyol csapat Michel, Santillana és Valdano góljaival 3-0-ra győzött a tartalékos Vidi ellen, és gyakorlatilag már az első meccsen eldöntötte a továbbjutást.

A visszavágót május 22-én játszották. A Vidi végre a legjobb összeállításában játszott, Kovács Ferenc vezetőedző a Disztl P. - Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth – Burcsa, Csongrádi, Vadász – Májer, Szabó, Novath csapattal nyitott. Habár a hetedik percben büntetőhöz jutott a Real Madrid, de Butragueno 11-esét Disztl Péter védte és később kiderült, ennél közelebb nem jutott a gólhoz a királyi gárda. Bezzeg a Vidi! A 88. percben Májer Lajos 18 méterről hatalmas gólt rúgott Miguel Angelnek, ezzel a magyar csapat 1-0-ra győzött. A Bernabéu Stadion közönsége duplán ünnepelt, a Real kupagyőzelmét és a szimpatikus magyar csapatot is megtapsolta. A fehérvári játékosok tiszteletkört futottak, és Horváth Gábor, a csapat védője elárulta, a spanyol közönség nem tudta pontosan kiejteni a Videoton nevét, ezért a 'Bideton, Bideton' szólt a lelátóról. Ezzel együtt is óriási elismerésnek számított. Nem hiába állapították meg a finálé után, hogy ennek a döntőnek nem volt vesztese.

Az NB I 1991/92-es szezonja hamarosan teljesen felkerül az Archív csatornába. A Ferencváros parádés tavaszt produkált, és 1981 után ismét bajnoki címet ünnepelhetett.

Videoton-Real Madrid 0-3



Real Madrid-Videoton 0-1



Vasas-Ferencváros 1-1


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS