Nagy lépés Rotterdamban Mexikó felé

1979. október. 17., 22:22   |    

Nagy lépés Rotterdamban Mexikó felé

Október 17-én még soha nem kapott ki a magyar válogatott. Pedig játszott már rázósnak ígérkezett mérkőzéseket, mint hollandok elleni Rotterdamban, vagy a vb-bronzérmes olaszok elleni 1990-ben.

1979-ben a debreceni Nagyerdőben fogadta Európa-bajnoki selejtezőn a finneket a dr. Lakat Károly által irányított válogatott. Egy évvel korábban, az argentínai Mundial utáni első tétmérkőzésen Helsinkiben kikapott az akkor még Kovács Ferenc által dirigált csapat. Sikerült a visszavágás, már egy teljesen más összetételű együttesnek. Mindössze egyetlen magyar futballista játszott mind a két mérkőzésen: a diósgyőri Tatár György. Három újonc debütált, a ferencvárosi Zsiborás Gábor, a debreceni, tehát hazai közönség előtt bemutatkozó Kiss János, és a DVSC-ből a Bp. Honvédhoz igazolt Bodonyi Béla. A csapat magját Szabó Géza akkor remeklő Diósgyőri VTK-jának öt játékosa, a három védő, valamint Tatár és Borostyán adta. (Az összeállítás: Zsiborás – Szántó, Salamon, Kutasi, majd Kiss J. – Tatár, Póczik – Borostyán, majd Bodonyi, Weimper, Kuti, Fekete L.) Az első két gólt az újpesti Fekete László szerezte, aztán Toivola szépítése után Tatár állította be a végeredményt (3-1).

Két évvel az 1986-os mexikói világbajnokság előtt Mezey György válogatottja az osztrákok elleni hazai győzelem után érkezett Rotterdamba, s a korszak egyik legemlékezetesebb győzelmét aratva nyert 2-1-re. Wim Kieft góljával a hollandok vezettek, de a magyar csapat – Détári Lajos remek lövésével – kiegyenlített, majd miután Csongrádi Ferenc kitűnő átadását Esterházy Márton gólra váltotta, már vezetett. Sőt nyert, még az sem számított, hogy Varga József kihagyott egy büntetőt. Mert, hogy Andrusch József ihletett formában védett, remekelt Róth Antal, Kardos József és a két gólszerző is. Alkalmasint ez a győzelem nyitotta meg az utat Mexikó felé, noha végül is a bécsi 3-0 tárta ki végleg a kaput. A győztesek névsora: Andrusch – Sallai, Róth, Garaba (Csongrádi), Varga – Kardos, Nagy A., Nyilasi, Détári – Kiprich (Bodonyi), Esterházy.

1990-ben az olasz válogatott világbajnoki bronzérmesként érkezett a Népstadionba, Európa-bajnoki selejtezőre. A magyar csapatot érthetően szinte mindenki féltette a meccstől, főleg, hogy bár a védelem elég jól működött, sem az angolok ellen a Wembleyben, sem a norvégok ellen Bergenben nem sikerült gólt szerezni. Mészöly Kálmán a Petry – Disztl L. – Garaba (Fodor), Limperger – Mónos, Kozma (Urbányi), Bognár Gy., Lőrincz, Szalma – Kiprich, Kovács K. összeállítású együttessel vette fel a harcot a Squadra Azzurra ellen. A vendégek szinte csak szupersztárokkal álltak ki: Zenga – Bergomi, F. Baresi, Ferri, De Agostini – Donadoni, De Napoli, Giannini (Berti), Marocchi – Schillaci (Serena), R. Baggio. A magyar válogatott, 30 000 néző előtt, a 16. percben Disztl László a válogatottban szerzett első góljával megszerezte a vezetést, Roberto Baggio az 54. percben egyenlített, tizenegyesből. Bravúr volt az 1-1-es döntetlen, de a csapat így is a sorozat végén csak negyedik lett a csoportjában a szovjetek, az olaszok és a norvégok mögött.

Öt esztendeje Lódzban Hajnal Tamás góljával győzött a magyar válogatott a lengyelek ellen. Az első félidő óvatos játéka után a második félidőben sokkal jobban futballozott a magyar csapat, s teljesen megérdemelten győzött. Várhidi Péter együttesének legjobbjai Juhász Roland, Vass Ádám és a gólszerző voltak. Az első játékrész kevésbé látványos játékot, és sok erőlködést hozott. A magyar csapat hadrendje azonos volt az előző, a törökök elleni találkozó első 60 percében látotthoz, Feczesin Róbert volt az egyetlen csatár. A magyarok legveszélyesebb kísérletét Tőzsér Dániel távoli lövése jelentette, noha a labda elkerülte a kaput. A meglehetősen színtelen lengyelek is elsősorban távoli lövésekkel próbálkoztak. A második félidőben mindkét szövetségi kapitány új játékosokkal frissített a csapatán. Eleinte a lengyelek játszott fölényben, de helyzetekig ők sem jutottak. A kapura Hajnal Tamás volt a legveszélyesebb. A 64. percben a tizenhatos vonalán cselezgetett, majd lőtt, labdája Kiełbowicz lábán megpattant, s onnan a bal kapufa tövére vágódott. A 80. percben Priskin Tamás a tizenhatos jobb oldalán kapott labdát. Megpróbálta átvenni, ám az ütemet tévesztő Mariusz Jop fejbe rúgta. A nyilvánvaló tizenegyest nem a megszokott ítéletvégrehajtó, Gera Zoltán végezte el, miután néhány perccel korábban lement a pályáról. Hajnal Tamás azonban éppen olyan kifogástalan lövő, mint Gera: a kapust a bal, a labdát a jobb sarokba küldte, 0-1, a mi szempontunkból 1-0. A végén kétszer lőttek a kapu felé a lengyelek is – de ez a mérkőzés a magyar válogatotté volt. Várhidi Péter csapatának összeállítása: Fülöp – Csizmadia, Vaskó, Juhász, Vanczák – Vass, Tőzsér (Leandro) - Gera (Buzsáky), Hajnal (Filkor), Dzsudzsák (Halmosi) – Feczesin (Priskin)


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS