Nyilasi dupljával győzelem a vb-bronzérmes ellen

1977. április. 13., 18:40   |    

Nyilasi dupljával győzelem a vb-bronzérmes ellen

Szoros mérkőzéseket vívott eddig április 13-án a válogatott. Kétszer döntetlenül játszott, egyszer ellenben nyerni tudott, méghozzá az erős lengyelek ellen, a Népstadionban, Nyilasi Tibor duplájával.

1977-ben a magyar válogatott a világbajnoki bronzérmes lengyel csapatot fogadta a Népstadionban. A vendégek félelmetesen erős alakulattal jöttek, Tomaszewskivel, Zmudával, Kasperczakkal, Deynával, Latóval és Lubanskival. Baróti Lajos Gujdár – Martos, Bálint, Kereki, Tóth J. – Nyilasi, Pintér, Zombori – Pusztai, Kovács (Fazekas), Várady összeállítású válogatottjának érdeme, hogy le tudta győzni a legszűkebb európai elithez tartozó ellenfelet. Ekkor játszott egyébként először 90 percet együtt a Nyilasi Tibor, Pintér Sándor és Zombori Sándor alkotta középpályás trió. Nyilasi Tibor szerezte az első és az utolsó gólt is, köztük a lengyelek Adam Nawalka révén szépítettek. Ez volt a magyar válogatott 1977 április nagy hármasugrásának első lépése: a lengyelek után az 1976-ban Eb-aranyat nyert csehszlovákokat, majd vb-selejtezőn a szovjeteket is legyőzte.


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS