Nyilasi Tibor teheráni premierje
Két hivatalos is mérkőzést is játszott augusztus 10-én a magyar labdarúgó-válogatott. 1975-ben Teheránban és tavaly Budapesten is győzött nemzeti tizenegyünk.
1975-ben nagyon rossz előjelek után vágott neki a csapat az iráni túrának: júniusban, az azt megelőző utolsó hivatalos mérkőzésen, a bolgárok elleni olimpiai selejtezőn 4-0-ra kikapott. Az volt Baróti Lajos második meccse a visszatérése után. Az ellenfél, az iráni válogatott játékerejét nehéz volt kalibrálni, azt meg főleg nem lehetett tudni, hogy ez az erős generáció története első világbajnoki szerepléséhez segíti az ország futballját. Néhány játékosuk, elsősorban Ali Parvin, Nasszir Hejazi és Ebrahim Ghaszimpur az argentínai világbajnokságon is a csapat pillérei közé tartozott.
Baróti Lajos egyetlen újoncot avatott – de éppen az ő debütálása tette a magyar futballtörténelem fontos epizódjává a mérkőzést. A válogatott a Kovács László – Török Péter, Bálint László, Horváth József, Tóth József – Kovács József, Nyilasi Tibor, Tóth András – Fazekas László, Várady Béla, Nagy László összeállításban kezdett, a második félidőre Kovács Józsefet Kolár Endre, a 80. percben Nagy Lászlót Magyar István váltotta. Az újonc Nyilasi Tibor volt.
A válogatott Várady Béla góljával került előnybe a 28. percben, ezt a játékrész hajrájában Mazlumi kiegyenlítette. A győztes gól aztán az 53. percben született, Nagy László lőtte (2-1).
Egy évvel ezelőtt Izland ellen lépett pályára a magyar válogatott, a svédek elleni Eb-selejtezőre készülve. Ezen a találkozón debütált Korcsmár Zsolt, aki aztán megvetette a lábát a keretben, azóta csak sérülése esetén hiányzott. (A Brann Bergen játékosa volt az Egervári-éra hatodik újonca, Lipták Zoltán, Lázár Pál, Kádár Tamás, Pintér Ádám és Bogdán Ádám után.)
A magyar válogatott magabiztosan játszott, s mindkét félidőben szerzett két-két gólt (4-0). Az elsőben Koman Vladimir és Rudolf Gergely, a másodikban Dzsudzsák Balázs és Elek Ákos talált a kapuba. A csapat a Bogdán Ádám – Varga József, Korcsmár Zsolt, Lipták Zoltán, Laczkó Zsolt – Vadócz Krisztián, Elek Ákos – Koman Vladimir, Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs – Rudolf Gergely tizeneggyel kezdett, a második félidő elején Juhász Roland és Priskin Tamás, a találkozó hajrájában Koltai Tamás, Halmosi Péter és Czvitkovics Péter is beállt.