Összességében megérdemelten nyertek a szlovének

1994. április. 06., 23:00   |    

Összességében megérdemelten nyertek a szlovének

1994-ben Szombathelyen fogadta a magyar válogatott a szlovéneket. Meglepő vereséget hozott a találkozó.

1994-ben Szombathelyen fogadta a magyar válogatott a szlovéneket. Meglepő vereséget hozott a találkozó. (Még inkább meglepő volt, hogy a vasi megyeszékhelyen mindössze 3000 néző volt kíváncsi a találkozóra.) Tibor Tamás, az OTSH volt elnöke a Futball ’94 című könyvben így foglalta össze a mérkőzés tapasztalatait: „Az ellenfél kellemesnek, a hazai győzelem biztosnak tűnt az előzetes esélylatolgatásoknál. Ilyen partner kell – gondoltuk – újonnan alakulgató együttesünknek, amely nemcsak a csapatjáték összecsiszolását gyakorolhatja déli szomszédaink ellen, hanem jótékony célú lelki kúrában is részesülhet az olyan régen hiányzó győzelem begyűjtésével. Egyik sem sikerült. Szervezetlen, elképzelés nélküli, vaktában előrevágott indításokkal kísérletezgető magyar tizenegyet láthattunk, amely képtelen volt a labda megtartására, a test-test elleni összecsapások megnyerésére, a néhány ordító gólhelyzet kiaknázására. A szerény képességű, de tudatosabban, erőteljesebben küzdő a gólnál Végh kapust is sajátjuknak tudható szlovénok összességében megérdemelten nyertek.” A Verebes József által irányított magyar együttes összeállítása a következő volt: Végh (Koszta) – Márton – Lipcsei, Szekeres T. – Mracskó, Halmai, Bognár Gy. (Albert), Illés (Hajszán), Keresztúri (Jagodics – Csertői (Vincze I.), Klausz. Érdekes, hogy az utolsó negyedórára beszálló, újonc Jagodics Zoltánon kívül minden magyar cserejátékos a második félidő elején állt be, 45 percnyi játéklehetőséget kapott. Még egy játékosunk debütált: Szekeres Tamás. Az egyetlen gólt a leghíresebb szlovén játékos, Srecko Katanec szerezte a 27. percben.


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS