Ötven százalékos a mérleg június 11-én

1903. június. 11., 09:42   |    

Ötven százalékos a mérleg június 11-én

Két győzelem fog közre két fájó vereséget a magyar válogatott június 11-i históriájában. Két, a (hazai) pályafutása nagy részét a Ferencvárosban töltött játékos a nap gólkirálya: Pokorny József és Lisztes Krisztián.

Szinte hihetetlen, de már 109 évvel ezelőtt is játszott mérkőzéseket a magyar válogatott. A június 11-i a sorban a harmadik, az ellenfél pedig a Budapesten először hivatalos mérkőzésen pályára lépő osztrák csapat volt. Arthur Yolland, a BTC játékosa, a Budapesten élő angol származású egyetemi tanár vezette a mérkőzést, alkalmasint ritkán fordult elő eddig a két ország futballtörténetében, hogy a bíró jó játékosnak számított néhány csapattagnál. A kor legendás sportférfiúja, Gillemot Ferenc által vezetett magyar válogatott hat újoncot is avatott, s egyetlen olyan játékosa sem akadt, aki mindkét előző mérkőzésen (1902 őszén Bécsben, 1903 áprilisában a csehek ellen a Millenárison) pályára lépett volna. A Holits – Nagy, Manglitz – Skrabák, Bayer, Gorszky – Braun, Buda, Pokorny, Vincze, Weisz összeállítású tizenegy 2:0-ra, majd 3:1-re is vezetett, Pokorny két gólja mellett Buda István, a BTC jobbösszekötője talált még a kapuba, s végül biztosan nyert 3:2-re.

1961-ben is az osztrák válogatott volt az ellenfél, a két ország 103. hivatalos mérkőzésén, a Népstadionban. A vendégek 2:1-es győzelme nagy csalódást jelentett itthon, osztatlan örömet Bécsben. Az osztrákok tizenegy év után nyertek ismét a magyar válogatott ellen, sőt 29 év után tudott nyerni ismét a mi fővárosunkban. A vendégek két vitatható gólt lőttek, az elsőnél az új osztrák felfedezett, a mindössze 19 éves Friedrich Rafreider lesről lőtt a kapuba, a másodiknál az erőszakos Horst Nemec megrúgta a nem éppen puhaságáról ismert Dalnoki Jenő lábát. A kettő között esett a magyar találat: az Albert Flórián helyére már az első félidőben beállt Machos Ferenc labdáját a 25. válogatottságát ünneplő Göröcs János váltotta gólra. A Grosics – Mátrai, Sipos, Dalnoki – Solymosi, Kotász – Sándor, Göröcs, Albert (Machos), Tichy (Kuharszky), Fenyvesi összeállítású csapat a játék képe alapján a döntetlenre feltétlenül rászolgált volna.

1995-ben Európa-bajnoki selejtezőn szenvedett 2-1-es vereséget a Mészöly Kálmán irányította magyar válogatott Reykjavíkban. Pedig jól indult a meccs, Vincze István a 20. percben megszerezte a vezetést, semmi nem ígérte, hogy a másfél hónappal korábban Halmai Gábor góljával a svédek elleni budapesti selejtezőn szép győzelmet arató magyar csapat bajba kerülhet. Ám az angol és a német élvonalban szereplő játékosokra építő izlandiak a második félidő közepén két védőjük, Gudni Bergsson és Sigurdur Jónsson egy-egy góljával fordítottak, s nyertek 2-1-re. (Előbbi korábban a Tottenham, utóbbi az Arsenal játékosa is volt.) A magyar csapat a Petry – Csábi – Mészöly, Lipcsei – Mracskó, Halmai, Illés (Márton), Sallói, Kozma – Csertői, Vincze (Hamar) összeállításban szerepelt.

Az eredményt látva könnyű feladatnak tűnik utólag San Marino legyőzése a 2003-as Eb-selejtezőn. A lettek elleni 3-1-es siker után négy nappal Gellei Imre válogatottja 5-0-ra nyert Serravalléban. Ez a siker azt eredményezte, hogy a magyar csapat kezébe vette a sorsát. A képlet úgy festett: ha a hátralévő két mérkőzését megnyeri, nem végezhet a pótselejtezőt érő második helynél hátrább. (Ám aztán kikapott a lettektől Rigában és a lengyelektől Budapesten.) A kapitánynak sok nehézséggel kellett szembenéznie, így fogalmazott a találkozó után: 'A lettek elleni összetartás kezdete óta tíz nehéz, problémáktól sem mentes nap van mögöttünk. Az első hét igencsak embert próbáló volt, hiszen a Ferencváros–Debrecen mérkőzésen történtek valamennyiünket sokkoltak, úgy éreztük, mintha az Üllői úton minket is megvertek volna. Volt olyan labdarúgó, aki a történteken lelkileg nem tudta túltenni magát. Később a tatai edzőtáborban a nyomozók hátráltatták a szakmai munkát, persze tudom, ők csak a dolgukat tették. Jó néhány játékosról pedig sérülés miatt kellett lemondanom.' A magyar csapat a Végh – Bódog, Dragóner, Szekeres (Füzi Á.) – Böőr, Lipcsei (Lendvai), Lisztes, Dárdai (Zavadszky), Löw – Szabics, Kenesei összeállításban nyert, a gólokat Böőr Zoltán, Kenesei Krisztián, Szabics Imre és a duplázó Lisztes Krisztián lőtte.

 


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS