Ötvenezer néző látott hat magyar gólt a Megyeri úton

1932. május 8-án az olasz válogatott lépett pályára a Hungária úti pályán. Akkor már hét éve nem tudtak nyerni a magyarok a Squadra Azzurra ellen, sőt a legutóbbi három találkozón 12 gólt kaptak. Akkoriban az olasz labdarúgás villámléptekkel indult a világelit felé, már honosított dél-amerikai játékosok (is) erősítették a legerősebb klubokat, akik közül néhányan válogatottak is lettek. Igaz, Budapesten csak kettő játszott közülük, a jobbösszekötő Renato Cesarini és a balszélső Raimundo „Mumo” Orsi. A középcsatáruk egy 22 éves ifjú csillag volt, akit hajdanán magyar edző, Weisz Árpád fedezett fel – bizonyos Giuseppe Meazza. A magyar csapat balszélsője, az akkor már 32 éves Hirzer (Híres) Ferenc hat évvel korábban a Juventusszal nyert olasz bajnoki címet. Az olaszok már a negyedik percben vezetést szereztek Raffaele Costantino révén, Toldi Géza a félidő utolsó percében büntetőből kiegyenlített. Sőt, a Fradi balösszekötője akár meg is nyerhette volna a mérkőzést a második félidőben, de az újabb tizenegyest az olasz világhírű kapusa Gianpiero Combi kivédte. A magyar válogatott (Háda – Kalmár, Dudás – Borsányi, Sárosi, Lázár – Titkos, Cseh II, Turay, Toldi, Hirzer) 1-1-es döntetlent ért el. Jó eredménynek számított: 1928 és 1939 között a két válogatott 12 meccset játszott, de ezen kívül csak egyszer nem az olaszok nyertek. 

1949-ben Ausztria ellen játszott ezen a napon legközelebb a magyar csapat, lényegesen nagyobb sikerrel. Pedig rossz előjelekkel készült a találkozóra, miután az új szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv balul sikerült bemutatkozó mérkőzésén 5:2-re kikapott Európa Kupa-mérkőzésen a csehszlovákoktól. A Megyeri úton 50 000 néző várta az „új” válogatottat, Sebes öt helyen megváltoztatta a kezdőcsapatot. Turai István, Zakariás József, Sándor Károly, Szusza Ferenc és Szilágyi Gyula helyére Henni Géza, Lakat Károly, Budai II László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán került. (Az összeállítás: Henni – Rudas, Börzsey, Balogh II – Bozsik, Lakat – Budai, Kocsis, Deák, Puskás, Czibor. A két szélső ekkor debütált a válogatottban. Velük együtt összesen heten képviselték a nagy formában lévő Ferencvárost a tizenegyben.) A kapusposztot leszámítva hasonló képességű játékosok léptek előre, mégis sokkal jobban játszott a válogatott, mint Prágában, s 6:1-re kiütötte a Walter Zemant, Gerhard Hanappit, Ernst Ocwirkot, Ernst Melchiort és Alfred Körner II-t is soraiban tudó osztrák legénységet! Az Európa Kupa-mérkőzés bő félóra alatt eldőlt, addigra Deák Ferenc, Kocsis Sándor és Puskás Ferenc góljával 3:0-ra vezetett a magyar együttes. Aztán a másodikban Deák még lőtt egyet, Puskás kettőt, 4:0-nál Melchior szépítése sem rontott a hangulaton.

Hat évvel később a magyar csapat a skandináviai túrája első meccsét játszotta ezen a napon. Oslóban finoman fogalmazva is kísérleti csapat szerepelt: Danka – Hegyi, Várhidi, Lantos – Szojka, Csernai – Tóth II, Kocsis (Csordás), Palotás, Puskás (Tichy), Szimcsák I. Sebes Gusztáv öt újoncot küldött pályára, a két pécsit, Danka Imrét és Hegyi Sándort, Szimcsák I Istvánt, a Vörös Lobogó balszélsőjét, a később a Bayern Münchennel edzőként BEK-döntőt játszott Csernai Pált, valamint a magyar futballtörténelem valaha volt egyik legkiválóbb balösszekötőjét, Tichy Lajost. Utóbbi góllal mutatkozott be, ő lőtte Kocsis Sándor és Puskás Ferenc egy-egy, illetve Palotás Péter két találata után, a magyar csapat ötödik gólját. A jó kezdést jó folytatás követte a túrán, az oslói 5:0 után Svédországban 7:3-ra, Dániában 6:0-ra, Finnországban 9:1-re nyert a magyar válogatott.

A következő dátum 1966. május 8., az emlék pedig koránt sem olyan szép, mint az előző. Az angliai világbajnokságra készülő, a sérült Albert Flóriánt nélkülöző magyar csapat Zágrábban 2:0-ra kikapott a jugoszlávoktól. (Akkorra a Kékek is mumusok lettek, 1962 és 1966 között négy mérkőzésből hármat megnyertek.) Baróti Lajos kissé feláldozta ezt a mérkőzést a vb-felkészülés érdekében, új felállást próbált ki. A beteg Szentmihályi Antalt helyettesítő Gelei József előtt Mátrai Sándor söprögetett, a Fradi védője előtt a Káposzta Benő, Mészöly Kálmán, Dunai Lajos és Sóvári Kálmán alkotta négyes játszott. Varga Zoltán, Nagy István és Fenyvesi Máté (később Molnár Dezső) alkotta a támadó szellemű fedezetsort, elöl pedig Bene Ferenc és Farkas János játszott. A jugoszlávok harcosabban játszottak, s a szerb Dragan Gugleta és a horvát Josip „Josko” Skoblar egy-egy góljával simán, 2:0-ra nyertek.

Tíz évvel ezelőtt Pécsen fogadta a magyar válogatott a távol-keleti világbajnokságra készülő horvát csapatot. Gellei Imre a Király (Babos) – Bódog (Korolovszky), Dragóner, Juhár, Löw – Sowunmi (Böőr), Pintér (Rósa), Dárdai, Tóth N. (Kuttor) – Tököli (Fehér M.), Waltner (Gera) csapatot játszatta. A mezőnyjátékosok közül Löw Zsolt és Pintér Zoltán először szerepelt a legjobbak között, de Bódog Tamás, Korolovszky Gábor, Böőr Zoltán, Rósa Henrik, Waltner Róbert és Gera Zoltán is legfeljebb az ötödik válogatottságánál tartott. Hamar kialakult a végeredmény, a hazai közönség előtt játszó Dárdai Pál balszerencsés öngólja, valamint Niko Kovac találata után a horvátok már a 24. percben 2-0-ra vezettek, s végül nyertek.