Puskás „Öcsi” Szent István ünnepén góllal debütált a válogatottban

1926. augusztus. 20., 16:12   |    

Puskás „Öcsi” Szent István ünnepén góllal debütált a válogatottban

Hét mérkőzést is játszott a magyar válogatott eddig Szent István ünnepén. Az első négy mérkőzést kivétel nélkül, sőt, állítható, fölényesen megnyerte, az utóbbi másfél évtized három találkozója ellenben nem hozott győzelmet.

A sorban az első az 1926-os, lengyelek elleni 4:1. A Hungária úton, 9000 néző előtt, Kiss Gyula szövetségi kapitány, fogalmazzunk úgy, „kísérleti csapatot” küldött pályára a magyar profiéra első A-válogatott mérkőzésén. A kor nagy sztárjai közül csak az újpesti „Fogl-gát” szerepelt. A válogatott a Remete – Fogl II, Fogl III – Raix, Sándor, Bobrik – Senkey II, Horváth, Kautzky, Dobos, Szidon összeállításban játszott. (Dudás, Borsányi, Takács II, Jeszmás, Schlosser és Kohut – hogy csak néhány nevet említsünk – három nappal korábban Drezdában Közép-Németország csapata ellen léptek pályára, anyagilag jövedelmezőbb mérkőzésen.) A lengyelek ellen a pazar szabadrúgásgólt is szerző Fogl II volt a mezőny legjobbja, a további magyar találatokat Kautzky, Horváth (az első profi szezon gólkirálya) és Senkey II, a lengyelekét Stalinsky lőtte.

 

A magyar és az osztrák válogatott 110 éves közös történetében csak egyszer fordult elő, hogy két egymást követő napon is játszott egymás ellen a két csapat: 1945 augusztusában. A tizenkilencedikei, mindkét együttes számára a II. világháború utáni első hivatalos meccset jelentő találkozót 2:0-ra a magyarok nyerték. Huszadikán Gallowich Tibor szövetségi kapitány négy újoncot avatott,. az újpesti Kirádi, a szombathelyi Szabó és a salgótarjáni Vincze II mellett debütált a mindössze 18 éves Puskás „Öcsi”, azaz Puskás Ferenc is. Nem is akárhogy: ő lőtte Zsengellér passzából a mérkőzés első gólját! A magyar válogatott a 15. percben már 3:0-ra vezetett, a félidőben 4:2 volt az állás, Puskás, Szusza, Zsengellér és Vincze II, illetve Kominek és Decker egy-egy góljával. A második félidőre már csak egy Szusza-gól maradt. A győztesek összeállítása: Csikós – Balogh II, Szűcs, Bíró – Kirádi, Lakat – Szabó, Szusza, Zsengellér, Puskás, Vincze II.

 

A harmadik győzelmet 1947, az albánok elleni Balkán Kupa-mérkőzés hozta. Három nappal a bolgárok elleni 9:0-s siker után ismét az Üllői úton játszott a magyar válogatott. Gallowich Tibor két Mateosz-játékost is beállított a válogatottba, Grosics Gyulát és Zakariás Józsefet. Az újoncok megállták a helyüket, törzstagok lettek aztán az olimpiai aranyérmet, Európa-kupát és vb-ezüstöt nyert Aranycsapatban. (Ellentétben a szintén újonc, MTK-s Hegedűs Andrással, akinek ez maradt egyetlen válogatottsága.) A kapitány a Grosics – Balogh II, Szűcs, Laborcz – Nagymarosi, Zakariás – Egresi, Hidegkuti, Deák, Zsolnai, Hegedűs tizeneggyel kezdett, majd miután Zsolnai (ugyancsak a Mateosz játékosa, aki három nappal korábban a bolgárok ellen góllal debütált) megsérült, Zsengellér állt a helyére. De csak négy (!) percre, mert az albánok okkal tiltakoztak, mondván, a szabályok szerint kupamérkőzésen nem lehet cserélni. Nem osztott és nem szorzott, nagy különbség volt a két csapat között. A magyar válogatott Zsolnai, Egresi és Deák egy-egy góljával győzött.

 

Magyar sikerrel zárult a negyedik augusztus 20-i mérkőzés is, 1980-ban a svédeket győzte le a magyar csapat 2-0-ra a Népstadionban. Nem könnyen: a 73. percben még 0-0-ra állt a találkozó, akkor Bildről, a svéd középhátvédről saját kapujába került a labda. Hét perccel később Burcsa Győző első, a válogatottban szerzett gólja bebiztosította a győzelmet. Mészöly Kálmán a következő csapatot játszatta: Katzirz – Paróczai, Bálint, Garaba (Kereki), Tóth J. – Pásztor, Nyilasi, Burcsa, Csongrádi (Kuti) – Kiss L., Esterházy (Bodonyi).

 

1997-ben a svájci válogatott járt az ünnepen Budapesten. Az egy évvel korábban az Európa-bajnokság 16-os döntőjében is szerepelt vendégek ellen világbajnoki selejtezőt vívott a magyar legénység. Csank János együttese erős ellenfelet kapott, 1994-ben Budapesten, 1995 októberében és 1997 áprilisában Zürichben a svájciak nyertek, csak az 1995 áprilisi, pesti meccsen sikerült döntetlent elérni. Ennek fényében a Klausz László fejes góljával kiharcolt 1-1 nem is rossz eredmény, sőt kellett ahhoz, hogy a magyar csapat végül pótselejtezőt érő helyen zárjon a csoportjában. Negyvenezer néző előtt a Sáfár – Mracskó, Dragóner, Urbán, Kuttor –  Dombi, Illés, Lipcsei, Keresztúri – Klausz, Kovács Z. tizenegy kezdett, a második játékrészre Nyilas és Halmai váltotta Dragónert és Illést, majd a 74. percben Nagy Norbert állt Kovács Zoltán helyére. Nagyon közel álltunk a győzelemhez: Klausz az 53. percben szerzett gólját a 91. percben egyenlítette ki (súlyos védelmi hibából) a svájciak legnagyobb sztárja, Stéphane Chhapuisat.

 

2003-ban játszott először augusztus 20-án idegenben a válogatott, igaz, nem kellett túl sokat utazni a határtól Muraszombatig. A szlovénok elleni meccs rosszul indult, a három évvel korábbi Eb-döntőben is szerepelt ellenfél már a 3. percben vezetett, Goran Sukalo kicsit kezezés-gyanús góljával. Kiegyenlített játék után a hazaiak a 76. percben szereztek újabb gólt: a csereként beállt Sebastjan Cimirotic lőtt Végh Zoltán kapujába. A 93. percben szépített a magyar csapat, Lisztes Krisztián szöglete után Fehér Miklós két lépésről fejelte a labdát a szlovén kapuba. Túl későn. A magyar válogatottat Gellei Imre a Király – Lipcsei, Dragóner, Juhár – Fehér Csaba, Lisztes, Dárdai, Löw – Gera, Szabics, Kenesei összeállításban küldte pályára, a második félidőben játszott Végh, Böőr, Farkas Balázs, Füzi dr., Fehér Miklós és Kovács Zoltán is.

 

Az eddigi utolsó augusztus 20-i mérkőzés a 2008-as, montenegróiak elleni 3-3, Erwin Koeman kapitányságának harmadik mérkőzése. Nyerési esélyt szalasztott el a magyar csapat az olaszországi profikat is felvonultató vendégek ellen. Tamás-nap volt: Priskin egy-, a büntetőt is értékesítő Hajnal két gólt lőtt a nem sokkal korábban Tatabányáról Debrecenbe igazolt Vukasin Polekszicsnek. Nem volt azonban ez elég a győzelemhez, mert a montenegróiak fiatal csatára, Sztevan Jovetics is duplázott, s Szimon Vukcsevics is szerzett gólt. A magyar válogatott 1-0-ra vezetett, aztán kétszer egyenlített, másodszor a 88. percben, tizenegyesből. Az összeállítás: Babos – Szélesi (Bodnár, 80.), Juhász (Tímár, 62.), Vanczák, Löw (Bodor, 80.) – Tóth B. (Vass, 46.), Vadócz – Dzsudzsák, Hajnal, Huszti (Halmosi, 69.) – Priskin (Rudolf, 69.).


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS