Világbajnoki csúcsot lőtt a magyar válogatott

1917-ben – az első világháború alatti mérkőzések sorozatában – ismét Budapesten játszott a magyar csapat az osztrákokkal. A nehéz idők ellenére 22 000 néző látta a találkozót a Hungária úti pályán. A meccset a német Winkler vezette, a krónikások feljegyezték róla, hogy egy budapesti kórházban ápolt sebesült tiszt volt, aki természetesen vizsgázott játékvezetőnek is mondhatta magát. A korabeli sajtó kiemelte, hogy 'a válogató bizottság büszke lehet a munkájára, jobb csapatot kiállítani nem is lehetett.' A csapat a Knapp – Feldmann, Siegl – Kertész II, Kertész III, Blum – Weisz, Urik, Schaffer, Schlosser, Szabó összeállításban játszott, a gólokat (az első és a második osztrák találat között) Urik, Schaffer, Schlossser, Weisz, majd ismét Schlosser és Schaffer szerezte. Urik József, a Törekvés belsőcsatára újoncként szerzett gólt. A magyarok nagy fölényben játszottak, miután a második félidőben a bécsiek az utolsó húsz percre a jobbfedezet Brandstätter sérülése miatt megfogyatkoztak, már nem erőltették a góllövést. (Az osztrákok ellenben akkor lőtték a második góljukat, Bauer révén.)

1956-ban játszotta a magyar válogatott a következő mérkőzését június 3-án. Ez volt Sebes Gusztáv utolsó előtti meccse szövetségi kapitányként, csapata a csehszlovákok elleni meglepő vereség után újabb pofont kapott, ezúttal Belgiumban. Az első félidő után, Puskás Ferenc egy, Kocsis Sándor két góljának köszönhetően még 3:1-re vezetett az Aranycsapat, de aztán a folytatásban összecsuklott, s négy gólt kapott. Budai II László ugyan szépített a 88. percben, de már nem sikerült kiegyenlíteni. Ugyanaz a bíró, a holland Leo Horn vezette a mérkőzést, mint az Évszázad mérkőzését – csak a magyarok teljesítménye nem volt azonos. Pedig az összeállítás bombaerősnek minősíthető: Ilku (Gellér) – Buzánszky, Szojka, Lantos – Bozsik, Berendy – Budai II, Kocsis, Tichy, Puskás, Fenyvesi. A híres francia szaklap, a France Football 'az Istenek alkonyáról' írt.

Az 1962-es világbajnokságra, a bolgárok elleni mérkőzésre hárman is maradtak az 1956-os csapatból, Ilku István, Tichy Lajos és Fenyvesi Máté. Sokkal jobb emlék ez a találkozó, hiszen egyrészt a 6:1-es győzelemmel a csapat biztosította a helyét a negyeddöntőben, másrészt azóta is érvényes világbajnoki csúcsot állított fel azzal, hogy az első 12 percben már négy gólt szerzett, sorrendben a duplázó Albert Flórián, valamint Tichy Lajos és Solymosi Ernő révén. A második félidőben Albert lőtt még egyet, majd Gundi Aszparuhov szépítő találata után Tichy Lajos állította be a végeredményt. Baróti Lajos csapata az alábbi összeállításban játszott az éppen fél évszázaddal ezelőtti mérkőzésen: Ilku – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Solymosi, Sipos – Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi.

Újabb megrázó emlék: nemhogy a chilei világbajnokság idején, de még évtizedekkel később sem sokan akadtak, akik egyáltalán csak akár elképzelhetőnek tartották, hogy eljön a nap, amikor az izlandi válogatott 2-1-re nyer a Népstadionban. Pedig 1992-ben ez is megtörtént. Pedig Kovács Kálmán már a második percben vezetést szerzett, s semmi jel nem utalt arra, hogy nevezetes bukást hoz a világbajnoki selejtező. Ám a második félidőben az izlandiak Örlygsson és Magnusson révén fordítva nyertek. Jenei Imre szövetségi kapitány legénysége pedig igazán jó erőkből állt: Petry – Kovács E., Telek, Lőrincz – Simon, Limperger, Pisont (Balog T.), Vincze I. (Eszenyi), Keller – Kiprich, Kovács K. Az erdélyi edzőnek ez volt az első tétmérkőzése, előtte négy barátságos mérkőzésen 25 játékost próbált ki. Csapata rengeteget birtokolta a labdát, de nem volt elég hatékony. Feltűnő volt: két jelentéktelen érintést nem számítva az izlandiak egyenlítő gólja előtt a vendégek közel 70 másodpercig birtokolták a labdát, 20-szor passzoltak egymáshoz.

2000-ben, Bicskei Bertalan kapitánysága idején, az izraeli válogatottat fogadta a magyar csapat a Fáy utcában. Nálunk is játszott egy izraeli klubban szereplő futballista, Hamar István akkoriban a jeruzsálemi Beitar tagja volt. A vendégek szövetségi kapitánya a dánokkal Eb-aranyat nyert Richard Möller-Nielsen volt. 2000-ben gyengébb csapata volt, mint 1992-ben. Az izraeliek ellen közepes játékkal is simán nyert a magyar csapat, amely a második játékrész elején hat perc alatt két gólt szerezve döntötte el a meccset. Illés Béla lőtte az első gólt, majd az ő előkészítése után Horváth Ferenc a másodikat. A Nemzeti Sport felkérésére értékelő Sallói István – aki akkor már hatodik éve Izraelben profiskodott – Sebők Vilmos, Illés Béla, Lisztes Krisztián, Hamar István és Horváth Ferenc játékát emelte ki. A magyar csapat összeállítása a következő volt: Király – Sebők – Fehér Cs., Hrutka, Dragóner, Korsós Gy. – Lendvai (Lisztes), Halmai, Illés – Hamar (Salamon), Fehér M. (Egressy), Horváth F. (Preisinger).

Az eddigi legutolsó június 3-i A-válogatott mérkőzés színhelye Luxemburg volt, 2011-ben. Egervári Sándor csapata ott is folytatta jó szériáját, sorozatban a harmadik barátságos mérkőzését nyerte meg, gólt sem kapva. A litvánok és az azeriek után a luxemburgiakat is legyőzte. A mérkőzés Szabics Imre nagy visszatérését hozta. A Sturm Graz csatára négy és féléves pauza után játszott ismét az A-válogatottban. A 46. percben, a második félidőre állt be, s az 53. percben megszerezte a találkozó egyetlen gólját, ami a 22. válogatott meccsén a tizedik találata volt. A magyar válogatott újoncot avatott a mérkőzésen, Bogdán Ádám személyében. Az összeállítás a következő volt: Bogdán – Vanczák, Lipták, Juhász, László – Vadócz (Pintér), Elek (Németh K.) – Koman (Czvitkovics), Hajnal (Koltai), Dzsudzsák – Tököli (Szabics)